Kúriai döntés a készfizető kezesi nyilatkozat értelmezéséről
A Kúria felülvizsgálatának alapjául szolgáló tényállás szerint az I. rendű alperes és a felperes koncessziós szerződést kötöttek játékkaszinó alapítása és működtetése tárgyában...
Előadás A FinTechen túl konferencián
Irodánk két partnere tartott előadást a FinTech Zone által szervezett "A FinTechen túl" konferencián...
Hitelfedezeti biztosítás mint bankári biztosíték
A Magyar Nemzeti Bank a közelmúltban iránymutató állásfoglalást tett közzé a biztosító által nyújtott hitelfedezeti biztosítás CRR szerinti hitelkockázat mérséklő eszközként történő figyelembe vehetőségével kapcsolatban...
Amit a strukturált betétről tudni érdemes
Az utóbbi években az alapkamat csökkenése okán a bankbetétek kamatának csökkenésével is szembesültek a befektetők...
A mögöttesen felelős joga az alapeljárásban való részvételhez és a jogorvoslathoz
Az Alkotmánybíróság közelmúltbeli 22/2017. (IX. 11.) AB határozatában – a korábbi határozataiban kifejtetteket megerősítve – kimondta: alkotmányos követelmény, hogy a mögöttes kötelezetteknek, így a gazdasági társaság egykori tagjának is biztosítani kell az alapeljárásban való részvétel, és az ott hozott határozatok elleni jogorvoslat lehetőségét, ha felmerülhet a mögöttes felelőssége...
Honlapunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott módon tudjuk megjeleníteni Önnek a tartalmakat. Kérjük, olvassa el Süti Kezelési Tájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azok kezeléséről. Beállításait módosíthatja ezen a linken vagy saját böngészőjének beállításaiban.
Ezek a sütik szükségesek a weboldal futtatásához, és nem kapcsolhatók ki. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, az adatvédelmi preferenciák. Beállíthatja a böngészőjét, hogy blokkolja ezeket a sütiket, de webhelyünk esetleg nem megfelelően fog működik.
A Süti Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda, mint adatkezelő a Google Analytics sütikkel kapcsolatban az IP címemet statisztikai célból kezelje. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.