Polgári jog • Jogszabály • 2025. szeptember 12.
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvény (a 2025. évi LXVII. törvény) 2025. augusztus 22-i hatállyal módosította a Ptk. hibás teljesítésre vonatkozó szabályait azzal, hogy annak fogyasztóra vonatkozó rendelkezéseit kiterjesztette a klasszikus fogyasztón, azaz a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró, mikro-, kis- és középvállalkozásra (a továbbiakban: KKV) is.
A KKV-nak minősül - a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint - az a vállalkozás, amelynek az összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és az éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
Az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdése rögzíti, hogy „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait”. A módosítás indoka az volt, hogy a kisebb vállalkozások számára is biztosított legyen mindazon jogvédelem, ami a hagyományos értelemben vett természetes személy fogyasztókat megilleti olyan ügyletek esetében, amikor üzleti tevékenységükön kívül járnak el.
A KKV-k jogvédelmének erősítésétől a jogalkotó a szerződéses pozícióik javulását, és a piaci kiszámíthatóság növelését várja. Ezáltal mérséklődhetnek a KKV-k által tapasztalt joghátrányok a nagyobb vállalatokkal szemben. Az elvárások szerint a fogyasztóvédelemi szabályok kiterjesztése a KKV-k számára fokozza a gazdasági stabilitást, és megelőzheti azokat a piaci torzulásokat, amelyek az erőfölénnyel való visszaélésből fakadnak.
A jogszabálymódosítás indoklása szerint a jogosultságok pontos körét a Kormány rendeletben fogja megalkotni.
Szerzők: dr. Tomori Erika és dr. Váradi Noémi
Vissza a hírekhez
Interjúsorozat a Ptk. kommentárja kapcsán
Megjelent a 2023-as karácsonyi füzetünk
Global Legal Insights 2022
Gárdos István tanulmányíró verseny — Eredményhirdetés
Honlapunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott módon tudjuk megjeleníteni Önnek a tartalmakat. Kérjük, olvassa el Süti Kezelési Tájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azok kezeléséről. Beállításait módosíthatja ezen a linken vagy saját böngészőjének beállításaiban.
Ezek a sütik szükségesek a weboldal futtatásához, és nem kapcsolhatók ki. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, az adatvédelmi preferenciák. Beállíthatja a böngészőjét, hogy blokkolja ezeket a sütiket, de webhelyünk esetleg nem megfelelően fog működik.
A Süti Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda, mint adatkezelő a Google Analytics sütikkel kapcsolatban az IP címemet statisztikai célból kezelje. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.