2018 - A pervitel megváltozott szabályai az új Pp.-ben

ELŐSZÓ

A 2018-as év talán legjelentősebb jogszabályváltozása a polgári jogi jogérvényesítést biztosító egyik legfontosabb jogszabály, az új Polgári perrendtartás (Pp.) hatályba lépése volt.

Az ötvenes évek egyszerű magánjogi jogvitáira modellezett régi Pp. a gyökeresen megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyok között már nem látszott kellő hatékonysággal rendezni az egyre bonyolultabbá váló jogvitákat tekintettel a rendkívül differenciált és magas színvonalon kodifikált magánjogi szabályozásra (új Ptk.) is. A cél tehát egy korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak is megfelelő polgári perjogi törvénykönyv megalkotása volt, biztosítandó az anyagi jogok hatékony érvényesítését.

Az új törvénykönyv nem csak a joggyakorlat, hanem a jogtudomány eredményeire is támaszkodva áttekinthetően, koherensen, a technika vívmányaira is tekintettel kívánta szabályozni a perjogi viszonyokat.

A jogvitára kényszerülő felek – és a képviseletüket ellátó jogászok – egyelőre ismerkednek az új szabályokkal, és az eddigi, jobbára az elsőfokú bíróságok eljárásának tapasztalatai alapján felmerülnek jogértelmezési kérdések az új szabályok alkalmazásával kapcsolatban. A joggyakorlat egységesítése és a felmerülő kérdések mielőbbi tisztázása érdekében jelen füzetünkkel a Pp. legjelentősebb újdonságait mutatjuk be, bízva abban, hogy ezzel segíteni tudjuk az új jogszabály alkalmazását.

Békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk.

Budapest, 2018. december

Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda

A teljes karácsonyi füzet letöltéséhez (PDF) kattintson ide.

Karácsonyi füzetek

Karácsonyi füzetek