Előszó
Tavalyi karácsonyi füzetünket azzal kezdtük, hogy izgalmakban, eseményekben és kihívásokban gazdag évünk volt. Panaszra az idei évben sem lehetett okunk, hónapról hónapra jelentek meg a jogrendszert alapjaiban átalakító jogszabályok; és a jogalkotás lendületének csökkenése a közeljövőben sem várható. Az állandó változás közepette ez évben is folytatódott a polgári jogi kodifikáció. Nagy jogági kodifikáció megvalósításához konszolidált időszak az ideális. Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója ennek megfelelően rögzíti a következőket:
„A Magyarországon 1990 óta követett társadalompolitikai célkitűzések és az azok megvalósítására elfogadott alkotmányos garanciák a mai fejlett Európában, mindenekelőtt az Európai Unióban tömörült államokban elfogadott társadalomképet, vagyis a szociális piacgazdaság társadalmi modelljét tekintik mintának. Ezt a célkitűzést kell szolgálnia a megalkotandó Polgári Törvénykönyvnek is. A Koncepció ezért abból indul ki, hogy az új Polgári Törvénykönyvben egy szociális elemekkel átszőtt, alkotmányosan védett piacgazdaság magánjogi feltételeit kell megteremteni. […] A piacgazdaság társadalmi modellje a magánjogi szabályozásban mindenekelőtt a magántulajdon teljes körű elismerését és védelmét jelenti. […] Ebből egyenesen következik a tulajdonosok magánautonómiájának messzemenő elismerése a magánjogi viszonyokban. […] A magánautonómia egyik legfontosabb következménye a szerződési szabadság elve.” (Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója, elfogadva a 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozattal.)
Mai korunk nem nevezhető konszolidáltnak, ennek megfelelően az új Ptk. kapcsán is van számos bizonytalanság. A szerződési jog általános része, miközben a polgári jog talán legszínesebb, és a mindennapi munkánkat legközvetlenebbül érintő területe, a kodifikációnak is az egyik legkiérleltebb, legkevésbé vitatott anyaga. Ezért idei karácsonyi füzetünkben a szerződési jog újdonságai közül mutatunk be néhányat, abban a reményben, hogy az itt írtak a belátható jövőben hatályos joggá válnak.
Reméljük, e kiadványunkkal is hozzájárulunk ahhoz, hogy barátaink és ügyfeleink folyamatosan figyelemmel kísérjék a kodifikáció eredményeit.
Békés Karácsonyt és boldog Új Évet kívánunk!
Budapest, 2011. december
Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda
A teljes karácsonyi füzet letöltéséhez (PDF) kattintson ide.
Honlapunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott módon tudjuk megjeleníteni Önnek a tartalmakat. Kérjük, olvassa el Süti Kezelési Tájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azok kezeléséről. Beállításait módosíthatja ezen a linken vagy saját böngészőjének beállításaiban.
Ezek a sütik szükségesek a weboldal futtatásához, és nem kapcsolhatók ki. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, az adatvédelmi preferenciák. Beállíthatja a böngészőjét, hogy blokkolja ezeket a sütiket, de webhelyünk esetleg nem megfelelően fog működik.
A Süti Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda, mint adatkezelő a Google Analytics sütikkel kapcsolatban az IP címemet statisztikai célból kezelje. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.