Mikor alkalmazható negatív kamat? 2019. március 13.

Bank- és hiteljog, Polgári jog

A mára többé-kevésbé elfogadott negatív kamat gondolata – azaz az, hogy nem az adós fizet kamatot a hitelezőnek, hanem a hitelező fizet kamatot az adósnak a tartozás után – sokáig abszurdnak tűnt. Az ezzel kapcsolatos bizonytalanság a jogszabályokban és az erre vonatkozó legújabb hatósági állásfoglalásban is tükröződik. A negatív kamat 2015-ben jelent meg a szabályozásban: a Ptké. (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény) - a negatív kamat elvi lehetetlenségét valló felfogás szellemében - kiegészült egy minimumkamatként értelmezett rendelkezéssel [a Ptké. 52/A. §-át a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő, valamint egyéb magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi II. tv. 2. § (5) bekezdése iktatta be]; míg a Hpt., a hazai pénzügyi intézmények nemzetközi versenyhátrányának kiküszöbölése céljával, meghatározott körben kifejezetten lehetővé tette a negatív kamat alkalmazását [A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény („Hpt.”) 280. §-át beiktatta a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő, valamint egyéb magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi II. tv. 3. §-a.]. A közelmúltban pedig az MNB foglalt állást a negatív kamattal kapcsolatos egyes kérdésekről [Állásfoglalás a kamatfelár-változtatási mutatók alkalmazásának egyes kérdéseiről (2018. november 22. „Állásfoglalás”) http://alk.mnb.hu/data/cms2463324/17267291.pdf].

A kamatra vonatkozó szabályok

A Ptk. a pénztartozás általános szabályaként kimondja a kamatfizetési kötelezettséget [Ptk. 6:47. § (1) bek.], és ezt a kölcsönszerződés és a betétszerződés szabályai is kifejezetten tartalmazzák (Ptk. 6:383. §, 6:390. §). A törvény a kamat mértékét is rendezi, az ügyleti kamat megegyezik a jegybanki alapkamattal [Ptk. 6:47. § (2) bekezdés]. Az újabb piaci fejleményekre adott jogalkotói válasz eredményeként azonban törvényi szinten megjelent az a szabály, hogy ha a kamatfizetési kötelezettséggel érintett pénztartozás a kamatfeltételek változása esetén kamatmentessé vagy negatív kamatozásúvá válna, a pénztartozást 0,01%-os kamattal kamatozóként kell értelmezni mindaddig, amíg a kamat ezt a mértéket meg nem haladja (Ptké. 52/A. §).

A Ptk. és a Ptké. kamatfizetésre vonatkozó szabályai diszpozitív (alapértelmezett, default) jellegűek. [A Ptké. 52/A. § kifejezetten tartalmazza az eltérő megállapodás lehetőségét, ami hangsúlyozza a jogalkotói szándékot, azonban a szerződési szabadság Ptk. 6:1. § (3) bek. és 6:59. § (2) bek. szerinti szabályaira tekintettel inkább zavarja, mint segíti a tisztánlátást.] Ez azt jelenti, hogy a felek szabadon állapodnak meg abban, hogy a pénztartozás kötelezettje (adós) köteles-e ügyleti kamatot fizetni, és abban is, hogy e kamatnak mi legyen a mértéke. [Itt most nem térünk ki az uzsoratilalomból (Ptk. 6:97. §) vagy egyéb speciális kamatszabályból adódó korlátokra.] Eltérő megállapodás hiányában viszont az adós köteles - a Ptké. által meghatározott korlátok között - a jegybanki alapkamat mértékével megegyező kamatot fizetni a jogosult (hitelező) részére.

Amint az közismert, a kamat nem csak egy egységes mértékkel határozható meg; a kamatmérték meghatározásának bevett módja a referencia-kamatláb és a kamatfelár előírása is. A kamat meghatározásának ezt a módját a fogyasztói hitelek esetében a szabályozás is kifejezetten elismeri [a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény („Fhtv.”) 3. § 6., 17. és 25. pont]. A kamat ilyen meghatározása a piaci körülmények sajátos alakulása következtében azzal az eredménnyel is járhat, hogy a kamat negatív lesz. E tekintetben a kamatszabályok diszpozitív jellege azt jelenti, hogy a kamat meghatározása keretében a felek azt is előírhatják, hogy – a referencia érték változásától függően – a pénztartozás kamatmentessé vagy negatív kamatozásúvá válhat; erre vonatkozó szerződési rendelkezés hiányában azonban ilyen eset nem fordulhat elő, mert ha a számítás kamatmentességet vagy negatív kamatot eredményezne, akkor ennek helyébe a törvény alapján 0,01 százalékos mérték lép.

A 2015. évi törvénymódosítások

Amint ez a fentiekben már szerepelt, 2015-ben egy törvényhozási aktussal két módosítás született a negatív kamattal kapcsolatosan. A Ptké. módosítása - amint ez a törvény miniszteri indokolásából egyértelműen kiderül - azon a felfogáson alapul, amely szerint a kamat fogalmilag csak „pozitív tartalmú pénztartozás” lehet; erre tekintettel egy olyan „értelmező szabály” megalkotását tartották indokoltnak, amely orvosolja azt a helyzetet, ha a kamatmérték meghatározásául szolgáló formula alapján a kamat nulla vagy negatív.

Az előzőek fényében lehet értékelni a negatív kamattal kapcsolatos másik törvénymódosítást is, amely a Hpt.-be iktatott új rendelkezéssel lehetővé tette a nem természetes személlyel kötött betétszerződésben 0%-os vagy negatív előjelű kamat kikötését (Hpt. 280. §). E módosítás indokolása, az előzőtől eltérően, már nem azon alapul, hogy a negatív kamat fogalmilag lehetetlen, hanem azzal indokolja a törvényi felhatalmazás szükségességét, hogy negatív betéti kamat kikötése nem felel meg a Ptk. rendelkezéseinek. Az indokolás azonban téves: a Ptk. egyetlen rendelkezése sem támasztja alá azt, hogy a Ptk.-ba ütközne negatív kamat kikötése, és az indokolásnak az a megállapítása sem helytálló, amely szerint a negatív kamat sérti a banknak a betéti összeg visszafizetésére vonatkozó kötelezettségét. A negatív kamat valójában e kötelezettséget érintetlenül hagyja; éppen ez teszi lehetővé azt, hogy a betétesnek a negatív kamatból fakadó fizetési kötelezettsége a tőke visszafizetési kötelezettséggel szemben elszámolásra (beszámításra) kerüljön. A negatív kamatnak a betétösszeg terhére való elszámolása lényegében megegyezik a fizetési számlák kapcsán jól ismert és általánosan alkalmazott gyakorlattal, amelynek során a számlavezetéssel kapcsolatos díjak (sőt adott esetben egyéb banki követelések) elszámolására kerül sor a számlán jóváírt („elhelyezett”) látra szóló betétek terhére.

Tekintettel arra, hogy sem a Ptk., sem pedig a Ptké. rendelkezései nem tiltják a negatív kamat kikötését, a feleknek – külön jogszabályi felhatalmazás nélkül is – jogában áll negatív betéti kamatot kötni ki. A Hpt.-nek ez a módosítása tehát nem annyira a negatív kamat megengedését, hanem inkább annak a nem természetes személlyel kötött szerződésekre való korlátozását eredményezi.

Az MNB 2018. évi állásfoglalása

A közelmúltban az MNB Állásfoglalásában azzal kapcsolatos álláspontját fejtette ki, hogy miként kell alkalmazni a Ptké. előzőekben tárgyalt szabályát abban az esetben, ha a kamatfelár és a referenciakamat negatív értékű. Az Állásfoglalás az Fhtv. hatálya alá tartozó hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződésekre vonatkozó szabályokat tárgyalja [Fhtv. 1. § (1) és (3) bekezdések]. Mivel az ilyen ügyletekre az Fhtv. alapján a hitelkamat meghatározható referencia kamatláb és kamatfelár összegeként (Fhtv. 3. § 6. és 25. pontok), ezzel kapcsolatban foglal úgy állást az MNB, hogy a Ptké. által előírt 0,01%-os kamatminimum nem az egyes elemeket, hanem a kamatfelár plusz referencia kamatlábként meghatározott hitelkamatot korrigálja. A Ptké. Állásfoglalásbeli értelmezése ugyanakkor általános jellegűnek tűnik, tehát MNB az ezzel kapcsolatos, az Állásfoglalásban megfogalmazott állításai a fogyasztói hitelek körén kívül is irányadóak lehetnek.

Az Állásfoglalás a Ptké. e szabályát kógens rendelkezésként értelmezi, amely – kamatminimum meghatározásával és ezáltal a kamatfelár és a referenciakamat érvényesülésének korlátozásával – kizárja a negatív kamat alkalmazását. Az Állásfoglalás ezt meg is indokolja azzal, hogy a hiteljogviszony sajátosságaiból következik az, hogy a pénztartozás nem válhat kamatmentessé vagy negatív kamatozásúvá.

Véleményünk szerint azonban az Állásfoglalás a Ptk. és a Ptké. kamatszabályainak téves értelmezésén alapul. Az értelmezés két szempontból is vitatható. Egyrészt a Ptké. „kamatminimumot” meghatározó szabálya nem hitelügyletekre, hanem általában, valamennyi pénztartozásra vonatkozik, az annak alapjául szolgáló jogviszony tartalmától függetlenül, ezért ezt a szabályt nem lehet a hitelviszony sajátosságaival magyarázni, hacsak a „hitelviszony” kifejezést nem olyan tág értelemben használjuk, amelybe a kölcsön mellett a betétügylet és minden egyéb pénztartozást eredményező jogviszony is beletartozik. Tekintettel arra, hogy nincsenek megjelölve az e szempontból relevánsnak tartott sajátosságok, az sem világos, hogy vajon az Állásfoglalás általában a hitelviszony, vagy pedig csupán a fogyasztói hitelek sajátosságaira utal-e. Az Állásfoglalás másik, jogértelmezési szempontból alapvető kérdése, hogy úgy tűnik, nincs tekintettel az ún. kamatminimumra vonatkozó szabály diszpozitív jellegére. Sem a Ptk. kamatszabályai, sem pedig a Ptké. szóban forgó szabálya kapcsán nincs utalás a törvényben arra, hogy eltérést nem engedő, kógens szabályról lenne szó. Éppen ellenkezőleg, amint fentebb már láttuk, a Ptké. kifejezetten rendelkezik az eltérő megállapodás lehetőségéről. Ebből következően - az Állásfoglalásban írtaktól eltérően - e szabályok célja nem az, hogy korlátozzák a felek szerződési szabadságát, hanem csupán az, hogy arra az esetre adjanak rendelkezést, ha nincs a felek között megállapodás a kamat mértékéről. E törvényi rendelkezés annak elkerülését szolgálja, hogy megállapodás hiányában olyan helyzet alakulhasson ki, amelyben a hitelező köteles kamatot fizetni az adós részére. A kamatban való megállapodás hiánya tipikusan olyan jogviszonyokra jellemző, ahol a felek eredeti szándéka nem irányult pénztartozás keletkezésére (például kártérítési követelések esetén). Az olyan jogviszonyokban, amelyekben a felek megállapodnak a kamat mértékében, a szóban fogó szabály alkalmazására nem kerül sor. Az Fht. hatálya alá tartozó, és az Állásfoglalásban tárgyalt ügyletek esetén tehát a Ptké.-ben (Ptké. 52/A. §) foglalt minimumkamatot meghatározó szabály nem alkalmazandó.

Véleményünk szerint az Állásfoglalás a Ptké. szabályának téves értelmezésén alapul; anélkül korlátozza a negatív kamat hitelügyletekben való alkalmazását, hogy annak jogszabályi alapja lenne. Ennek fényében a piac jogszerű működésének és a jogalkalmazás egységességének biztosítása érdekében indokolt volna, hogy az MNB vizsgálja felül az Állásfoglalást, vesse össze a Ptk. vonatkozó szabályaival, és szükség esetén pontosítsa, hogy az abban foglaltakat – fenntartásuk esetén - csak az Fhtv. hatálya alá tartozó hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződésekre tekinti-e irányadónak.


Joggyakorlat, Felügyelet

Vissza a hírekhez

Hasonló híreink

A pénzügyi szolgáltatások körében az új díj bevezetése díjemelésnek vagy díjszámítás-változásnak minősül?

Nemrégiben megjelent iránymutató ítéletében a Kúria kimondta, az ingyenesen nyújtott pénzintézeti szolgáltatás díjkötelessé...

Részletek

A Kúria új ítélete a váltókövetelés perbeli érvényesíthetőségének feltételeiről

A Kúria egy nemrég hozott eseti döntésében lényeges megállapításokat tett a váltóból eredő követelések perbeli érvényesíthetőségével...

Részletek

Hitelszerződés és kölcsönszerződés elhatárolása

A Szegedi ítélőtábla nemrégiben hozott ítéletében (Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30.288/2017.) felmerült a hitelszerződés...

Részletek

Tartozáselismerő nyilatkozat-e a tartozás összegéről kiállított közjegyzői ténytanúsítvány?

A Kúria egy közelmúltban hozott döntésében (Kúria Gfv.VII.30.791/2016.k közzétéve EBH2018. G.1) a pénzügyi intézmény...

Részletek