Bankgarancia szerződésellenes lehívása 2018. május 13.

A felperes egy szálloda-beruházás megrendelője, az alperes pedig annak kivitelezője, aki teljesítési biztosítékként bankgaranciát adott a felperesnek. A kereset szerződésszegés miatt kötbér és kártérítés megfizetésére irányult, amely elleni viszontkeresetben az alperes vállalkozói díjhátralék valamint szerződésszegés miatti kártérítés megfizetését követelte. A kártérítési igény alapjául az alperes által adott bankgarancia szerződésellenes lehívása szolgált; állítása szerint a felek közötti szerződés alapján a garanciát csak abban az esetben lehetett volna lehívni, ha határidőre nem adja át a szálloda-épületet, azonban az átadás-átvétel határidőben megtörtént. Az elsőfokú bíróság részítéletével helyt adott a bankgaranciával kapcsolatos viszontkeresetnek, azt állapította meg, hogy a felperes jogszerűtlenül hívta le a bankgaranciát, ezért a lehívott összeget köteles kártérítésként megfizetni az alperes részére (Ptk. 6:142. §). A részítélet ellen a felperes fellebbezett. Fellebbezésében azt állította, hogy a bankgaranciát, az alperes nem szerződésszerű teljesítése következtében jogszerűen hívta le, és a lehívott összeg az alperessel szembeni kötbér- és kártérítési követelése biztosítékául szolgál, azzal a keresete elbírálását követően el kell számolnia.

Az Ítélőtábla a fellebbezést alaptalannak találta, ezért a részítéletet helyben hagyta. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy a szerződés alapján a felperes a bankgaranciát nem bármilyen, hanem csak meghatározott, súlyos szerződésszegések esetén volt jogosult lehívni. Ugyanakkor nem értett egyet a részítélet jogi indoklásával, ezért azt megváltoztatta. Az Ítélőtábla az elsőfokú ítélet indoklását úgy változtatta meg, hogy a felperes kötelezésének jogalapja – a viszontkereseti követeléstől is eltérően – nem kártérítés, hanem jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése. Az Ítélőtábla álláspontja szerint a bankgarancia minden esetben meghatározott követelés biztosítékául szolgál, oly módon, hogy ha a kötelezett nem teljesít, akkor a jogosult a garancia lehívása útján elégítheti ki a követelését. Ha azonban a garancia lehívásakor nem áll fenn olyan követelés, amelynek teljesítésére a lehívott összeg elszámolható, akkor az alperes részéről – a garantőr mint harmadik személy közreműködésével – tartozatlan fizetés történik. Mivel a perbeli esetben nem álltak fenn azok a követelések, amelyek biztosítékául a garancia szolgált, a felperesnél jogalap nélküli gazdagodás következett be, amelyet köteles visszatéríteni (Ptk. 6:579. §).

Az Ítélőtábla álláspontja szerint a perben nem annak van jelentősége, hogy a bankgarancia lehívása jogszerű volt-e, hanem annak, hogy a felperesnek van-e jogcíme a lehívott összegnek – akárcsak a kereset elbírálásig való – visszatartására. A jogalap nélküli gazdagodásnak valóban nem tényállási eleme a jogellenes magatartás, ezért jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti kereset esetén valóban nem kell vizsgálni azt, hogy történt-e jogsértés. Úgy gondoljuk azonban, más a helyzet szerződésszegésből fakadó kár megtérítése iránti kereseti kérelem esetén, amilyen a részítélettel elbírált viszontkereset is volt. Ilyen kérelem elbírálásának nyilvánvalóan nélkülözhetetlen eleme annak vizsgálata, hogy jogellenes magatartás, adott esetben a bankgarancia szerződésellenes lehívása eredményezte-e a kár bekövetkezését. Az Ítélőtábla e kérdés vizsgálatát azonban mégis mellőzte, azon az alapon, hogy „a [garancia alapján] lehívott összeg nem kár”. Az Ítélőtábla döntésének alapjául tehát az az álláspont szolgált, amely szerint a garancia jogellenes lehívása következtében az alperest nem érte kár. Ezért az Ítélőtábla elutasította, hogy a viszontkeresetben megjelölt jogcímen marasztalja a felperest. Még, ha elfogadjuk is azt az – egyébként vitatott – álláspontot, hogy az 1952-es Pp. alapján a kereseti kérelemhez kötöttség nem akadályozza meg a bíróságot abban, hogy a kérelemben megjelölttől eltérő jogcímen hozzon ítéletet, az egyértelmű, hogy ezt nem teheti önkényesen, és mindenképpen indokolnia kell, hogy miért nem fogadta el a kérelemben megjelölt jogcímet. A közzétett döntésben azonban az idézett megállapításnak nincs indoklása.

A jogalap nélküli gazdagodás szubszidiárius jellege

Annak a kérdésnek az elbírálásához, hogy az adott esetben kártérítés vagy jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti igény áll-e fenn, a jogalap nélküli gazdagodás szubszidiárius jellegéből kell kiindulni. A jogalap nélküli gazdagodás szubszidiárius jellege azt jelenti, hogy ezen a jogcímen csak akkor lehet marasztalni, „ha a jogvita a felek jogviszonyára irányadó speciális szabályok alapján nem bírálható el (BH1997. 483.) […], ha a jogosult más jogcímen a kötelezettel szemben igényét nem érvényesítheti (BH2010. 39.)” [Gárdos Péter – Vékás Lajos (szerk.): Kommentár a Ptk. 6:579. §-hoz.]. Szerződéses jogviszony esetén bekövetkező vagyoneltolódás elbírálására tehát főszabályként nem a jogalap nélküli gazdagodás, hanem a szerződési szabályok az irányadóak; jogalap nélküli gazdagodás csak abban az esetben állapítható meg, ha valamilyen ok miatt a szerződésszegés vagy általában a szerződésre irányadó szabályok alapján a jogvita nem oldható meg. Elvileg tehát nem kizárt, hogy a jogalap nélküli gazdagodáshoz vezessen az a körülmény, hogy a kérelemben megjelölt vagyoneltolódás nem minősül kárnak. Ahhoz azonban, hogy ide eljussunk, legalább két kérdést kell előzetesen tisztázni: Tényleg nem kár az az összeg, amelyet a bank a garancia beváltására hivatkozva követel a garancia kibocsátására megbízást adó kötelezettől (az itt vizsgált ügy alperesétől)? Lehetséges-e olyan helyzet, amelyben az egyik fél rovására és a másik fél javára bekövetkezik egy vagyoneltolódás, amely nem minősíthető kárnak, ugyanakkor jogalap nélküli gazdagodást eredményez?

Van-e károsodás?

Az a szerződés, amelynek alapján a garancia kibocsátására sor kerül, a hitelszerződés egyik fajtája [Ptk. 6:382. § (1) bek.]. Az ügylet hiteljellegéből következően, a felek közötti szerződés tartalmától függően, a garancia kibocsátására megbízást adó fél rendszerint köteles a garantőr részére megtéríteni azt az összeget, amelyet az a garancia alapján a jogosult részére fizetett. E megtérítési kötelezettség feltétele, hogy a fizetésre a garanciában foglalt feltételeknek megfelelően kerüljön sor. Ha a garantőr úgy teljesít fizetést, hogy a garancia alapján nem állt fenn fizetési kötelezettsége, akkor nem tud a kötelezettel szemben megtérítési igényt érvényesíteni, csak a jogosulttal szemben kereshet jogorvoslatot. A garanciában foglalt fizetési feltételek azonban rendszerint tágabbak, mint a jogosult és a kötelezett közötti szerződésben a garancia érvényesítésére vonatkozóan meghatározott feltételek. Előfordulhat tehát az, ami a perbeli esetben is megtörtént, hogy a garantőr a garancia alapján köteles volt a fizetésre, a jogosult azonban, a kötelezettel fennálló szerződése alapján nem lett volna jogosult a garancia lehívására (azaz a garantőr fizetésre való felszólítására). Mi a helyzet ilyenkor? A garantőr jogosult az általa fizetett összeg megtérítését követelni a kötelezettől, a jogosult azonban jogszerűtlenül jutott az összeghez. Vagy egyáltalán nem áll fenn követelése a kötelezettel szemben, vagy pedig olyan követelése áll fenn, amelyre nem volt jogosult a bankgaranciát igénybe venni; hogy az adott esetben melyikről van szó, azt csak a kereseti kérelem elbírálását követően tudjuk megmondani. A jogosult mindkét esetben megszegte a kötelezettel kötött szerződését, és ez a szerződésszegés azt eredményezte, hogy a kötelezettnek olyan fizetést kellett teljesítenie, amelyre egyébként nem lett volna köteles. Úgy gondoljuk, hogy ez a fizetés a kötelezettnél olyan vagyoni hátrány, amelyet nem indokolatlan kárnak minősíteni, különösen az elsőként említett esetben, amikor a kötelezettnek egyáltalán nem állt fenn tartozása a jogosulttal szemben. A felek között szerződéses jogviszony állt fenn, a felperes megszegte a szerződést, és ezzel vagyoni hátrányt okozott az alperes részére. Ezek után nem világos, hogy az Ítélőtábla miért gondolta úgy, hogy nem – a viszontkeresetben foglalt kérelemnek megfelelően – a szerződésszegés keretében, közelebbről a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai (Ptk. 6:142. §) szerint kell kezelni és megoldani a felek közötti vitát.

A kár és a jogalap nélküli gazdagodás viszonya

Ítélőtábla álláspontja olyan felfogásra utal, ami szerint a kár és a jogalap nélküli gazdagodással összefüggésben bekövetkező vagyoni hátrány két különböző esetkört lefedő, eltérő fogalom. Az előzőekben írtak mellett érdemes tehát megvizsgálni azt a kérdést, hogy egyáltalán lehetséges-e olyan eset, amelyben egy vagyoni hátrány kárnak nem, de a jogalap nélküli gazdagodás tényállása alá eső gazdagodásnak minősül. Úgy gondoljuk, hogy az ítélőtábla erre utaló álláspontja nem helytálló. A jogalap nélküli gazdagodásnak szükségszerű tényállási eleme, hogy az egyik fél gazdagodása egy másik fél rovására következzék be, azaz vagyoni hátrány okozásával járjon együtt (Ptk. 6:579. §), és a kár sem más, mint a károsultat ért vagyoni hátrányok összefoglaló megnevezése (Ptk. 6:522. §). A két fogalom tehát megegyezik abban, hogy az egyik félnél kár következik be. A kettő közötti különbség két olyan további elemben van, amely nem érinti a károsodás tényét, hanem az érte való felelősség szempontjából jelentős. A kártérítési felelősségnek szükségszerű feltétele a károkozó magatartás, a jogalap nélküli gazdagodás esetén pedig, amint erre az elnevezése is utal, szükséges, hogy a kár bekövetkezése valaki másnál gazdagodást idézzen elő. A kár bekövetkezése tehát mind a kártérítési felelősségnek, mind pedig a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésére vonatkozó kötelezettségnek szükséges feltétele. Ha pedig e kárt emberi magatartás okozta, akkor rendszerint kártérítési felelősség a következménye, ha pedig károkozó magatartás nem történt, de a károsodás gazdagodással járt együtt, akkor esélyes a jogalap nélküli gazdagodás tényállása. Szerződésszegés esetén általában egyértelmű a helyzet: az annak eredményeként bekövetkező vagyoni hátrányt kárnak, magát az ilyen magatartást pedig károkozásnak kell minősíteni, és érte kártérítési felelősséget kell megállapítani.

A fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy nem győzött meg bennünket az Ítélőtábla, úgy látjuk, hogy nem volt helyes a viszontkeresetet előterjesztő alperes kérelmében és az elsőfokú bíróság részítéletében megjelölt jogcímet megváltoztatni.

Az Ítélőtábla közlése szerint az ítéletet a Kúria hatályában fenntartotta, de magát a döntést nem láttuk, annak indokolását nem ismerjük.

(Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.006/2017/6.; Kúria Gfv.VII.30.400/2017/6.) 

Vissza a hírekhez