A versenytilalmi megállapodás ellenértéke

A közelmúltban a bíróságok több elvi jelentőségű megállapítást tettek a versenytilalmi megállapodásokra vonatkozóan, ami jól jelzi ennek az intézménynek a népszerűségét.

„Mire terjedhet ki a munkajogi versenytilalom?” címen közzétett írásunkban (2018. november 13., https://gmtlegal.hu/hir/mire-terjedhet-ki-a-munkajogi-versenytilalom.php) beszámoltunk arról, hogy a bírósági gyakorlat szerint „a versenytilalmi megállapodás megszegése esetére kikötött kötbér kizárólag a megállapodás lényegi elemének (versengő szolgáltatás végzésének tilalma) megsértése esetén követelhető”, kiegészítő (pl.: új munkahelyre vonatkozó utólagos tájékoztatási) kötelezettség megszegésekor csak a szerződés kifejezett rendelkezése esetén.

Az alábbiakban két újabb bírósági döntés segítségével arra kívánunk rámutatni, hogy milyen szempontokra kell figyelemmel lenni a versenytilalmi megállapodás ellenértékének meghatározásakor, amelyek elmulasztása - a kikötés jogszabályba ütközése révén - a megállapodás részleges vagy teljes érvénytelenségéhez is vezethet.

Az ellenértékre vonatkozó törvényi szabályok

A versenytilalmi megállapodásban kikötött ellenértéket a munkáltató köteles megfizetni volt alkalmazottja számára annak ellentételezéseként, hogy a volt munkavállaló teljesíti a versenytilalmi megállapodásban vállalt kötelezettségét, azaz a munkaviszony megszűnését követően bizonyos ideig (legfeljebb 2 évig) nem sérti vagy veszélyezteti a munkáltató jogos gazdasági érdekét, így például nem helyezkedik el a volt munkáltató versenytársánál.

Az ellenérték mértékével kapcsolatban két követelményt támaszt a Munka Törvénykönyve:

1) Az ellenérték összegének megfelelőnek kell lennie. Ennek meghatározásánál a törvény szerint „különösen arra kell tekintettel lenni, hogy a megállapodás milyen mértékben akadályozza a munkavállalót - elsősorban képzettségére és gyakorlatára tekintettel - újabb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésében”.

2) „Az ellenérték a megállapodás tartamára nem lehet kevesebb, mint az azonos időszakra járó alapbér egyharmada.” [Munka Törvénykönyve 228. § (2) bek.]

Lehet ingyenes a vezető állású munkavállalóval kötött versenytilalmi megállapodás?

A kérdés azért merülhet fel, mert az általános szabálytól eltérően vezető állású munkavállalók munkaszerződésében a felek a Munka Törvénykönyvének Második részétől - néhány kivétellel - a munkavállaló hátrányára is eltérhetnek. A törvény külön felsorolja azokat a rendelkezéseket, amelyektől a felek vezető állású munkavállalók esetén sem térhetnek el [Munka Törvénykönyve 209. § (1)-(2) bek.]. A versenytilalmi megállapodásra vonatkozó szabályok a Munka Törvénykönyvének Második részében találhatóak, azonban a fentiek szerinti eltérést nem engedő rendelkezésként nem nevesíti azokat a törvény.

Mindebből az következik, hogy vezető állású munkavállalók esetén a felek a munkavállaló hátrányára is eltérhetnek a versenytilalmi megállapodás törvényi szabályaitól a munkaszerződésükben. Vajon ezt oly módon is megtehetik, hogy egyáltalán nem határoznak meg ellenértéket?

A kérdésben a Kúria nemrégiben a BH2019.24. számon közzétett döntésében foglalt állást. A vizsgált esetben a felperes - az alperes cég vezető állású munkavállalójaként - munkaszerződésében vállalta, hogy a munkaviszony megszűnését követően „a munkáltató konkurenciájával/vevőpartnereivel és/vagy azok többségi tulajdonosával, illetve azok többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokkal csak a megbízó előzetes jóváhagyásával tarthat fenn üzleti kapcsolatot”. A munkaszerződés e kötelezettség ellentételezéseként ellenértéket nem állapított meg.

A Kúria egyetértett a jogerős ítéletben foglaltakkal, amely érvénytelennek minősítette a munkaszerződésben kikötött versenytilalmi megállapodást. A másodfokú bíróság és a Kúria egyező álláspontja szerint mivel a Munka Törvénykönyve kifejezetten előírja a versenytilalmi megállapodás esetén az ellenértéket [Munka Törvénykönyve 228. § (2) bek.], és így az - az eddigi bírósági gyakorlattal (BH2001.84.) is összhangban - a versenytilalmi megállapodásnak érvényességi feltétele, a felek attól nem térhetnek el olyan mértékben, ami a jogintézményt ingyenessé tenné. Mivel pedig a perbeli versenytilalmi megállapodás ellenértéket nem tartalmazott, az jogszabályba ütköző, és így semmis [Munka Törvénykönyve 27. § (1) bek.].

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az ügyben eljárt elsőfokú bíróság a Munka Törvénykönyvétől való eltérés megítélésében alapjaiban eltérő álláspontot képviselt a másodfokú bírósággal és a Kúriával szemben, így teljesen egységes bírói gyakorlatról még nem beszélhetünk abban a kérdésben, hogy a vezető állású munkavállalók munkaszerződése milyen körben térhet el a versenytilalom ellenértékére vonatkozó törvényi szabályoktól.

Mikor minősülhet túlzott mértékűnek az ellenérték?

Az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak (továbbiakban: Egri Bíróság) egy ügyben abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a perbeli versenytilalmi megállapodásban kikötött ellenérték túlzott mértékűnek minősül-e (Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.319/2017.).

Jóllehet, ebben az ügyben felülvizsgálati eljárásra nem került sor, a határozat jelentőségére tekintettel a Kúria elrendelte elvi bírósági döntésként történő közzétételét (EBD2018.M 30. számú munkaügyi elvi döntés).

Tényállás

A járműmotor alkatrészek gyártásával foglalkozó alperes cég és a felperes munkavállaló a munkaszerződésük részeként versenytilalmi megállapodást kötöttek, amelynek értelmében a munkavállaló vállalta, hogy a munkaviszony megszűnését követő egy évig nem létesít munkavégzésre irányuló jogviszonyt a munkáltató üzletágában működő cégnél.

A felek a versenytilalmi megállapodás ellenértékét a munkavállaló havi alapbére 50%-ában állapították meg.

A felperes egy fejvadászcég közreműködésével több állásajánlatot kapott, amelyek közül az autóipari cégek ajánlatait elutasította, és egy olyat fogadott el, amellyel nem sértette meg a versenytilalmi megállapodást, a munkaviszonyát pedig felmondással megszüntette.

A munkáltató a munkaviszony megszűnéséig a versenytilalmi megállapodástól nem állt el, így a felperes keresetében a versenytilalmi megállapodás ellenértékének megfizetésére kérte kötelezni az alperest, tekintettel arra, hogy ő teljesítette a megállapodásban foglaltakat.

Az alperes ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy az ellenérték eltúlzott, így az ellenértéket megállapító kikötés érvénytelen. Állítása szerint a versenytilalmi megállapodás megkötése óta bekövetkezett munkaerőpiacot érintő változásra (hiányszakmák kialakulása) és a felperes képzettségére, gyakorlatára figyelemmel a versenytilalmi megállapodás kis mértékben akadályozhatta csak a felperest az elhelyezkedésben.

Az Egri Bíróság megállapításai

A feleknek az ellenérték meghatározása során elsősorban azt kell mérlegelniük, hogy a versenytilalom mennyiben korlátozza a munkavállalót új munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésében. Az Egri Bíróság értelmezése szerint a törvényi kritériumok alapján azt kell megvizsgálni, hogy az ellenérték alkalmas-e a munkavállalónak okozott hátrány kompenzálására, ami a gyakorlatban az arányossági elv alkalmazásával lehetséges: a „munkavállalót terhelő kötelezettségek mértékét kell arányosítani a munkáltató jogos, védendő gazdasági érdekéhez”.

Lényeges megállapítása az Egri Bíróságnak, hogy a kockázatok mérlegelését, az arányosítást a szerződés megkötésének időpontjára nézve kell elvégezni, és utólag, az esetlegesen megváltozott körülményekre a felek nem hivatkozhatnak. (Ezt támasztja alá a BH2001.339. számú döntés is.). Mindebből következően az alperes hiába hivatkozott a megváltozott munkapiaci körülményekre, és így arra, hogy az adott esetben a felperesnek ténylegesen mekkora hátrányt okozott a versenytilalmi megállapodás betartása, mert csak az vizsgálható, hogy a szerződés megkötésekor az mekkora korlátozást jelentett a munkavállaló számára.

A bíróság e szempontok mentén végezte el a vizsgálatát, amelynek során figyelembe vette a megállapodás időbeli és földrajzi korlátozását, a munkavállaló képzettségét valamint a tevékenységi kör és a munkavállaló tapasztalatának specialitását. Ezeken belül az adott ügyben jelentős korlátozásként értékelte, hogy a felperes húszéves autóipari tapasztalata ellenére egy másik szektorban tudott csak elhelyezkedni. Mindezek alapján a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alapbér 50%-ában meghatározott ellenérték nem eltúlzott.

Kiemelte az Egri Bíróság azt is, hogy az ellenérték megfelelőségének fentiek szerinti vizsgálata mindig esetről esetre, valamennyi körülmény figyelembe vételével végezhető csak el.

Összegzés

A fent bemutatott bírósági ítéletek tanulságaként az alábbiak fogalmazhatók meg:

1) A versenytilalmi megállapodás ellenértéke a megállapodás lényeges eleme, amely még vezető állású munkavállaló esetén sem mellőzhető. Így érvényesen nem köthető ingyenes versenytilalmi megállapodás.

2) A megfelelő ellenérték meghatározásakor arra kell figyelemmel lenni, hogy a versenytilalmi megállapodás mekkora korlátozást jelent a munkavállaló számára a munkáltató jogos érdekeihez képest, és ez az arányosítás a szerződés megkötésének időpontjában fennálló körülmények összevetésével végezhető el, függetlenül a később ténylegesen bekövetkezett korlátozástól.

Vissza a hírekhez