A kártérítési követelésekre alkalmazandó jog - A Róma II. rendelet szabályait értelmezte az Európai Unió Bírósága

A kártérítési jogviszony egyes sajátosságai, így a károkozó esemény és a kár bekövetkezte közötti időbeli eltolódás, a káresemények országhatárokon átnyúló jellege, illetve a károsodásból következő egyéb károk (ún. következménykárok) számos esetben vetnek fel érdekes jogértelmezési kérdéseket. Különösen érdekes helyzetek keletkeznek akkor, ha a kártérítési jogviszonyban nemzetközi tényállási elemek is megjelennek, mivel ebben az esetben a konkrét jogviszonyra alkalmazandó jog kérdése is tisztázást igényel. Noha a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma II.”) igyekszik választ adni az alkalmazandó joggal kapcsolatos kérdésekre, egyes tényállások esetén azonban a Róma II. rendelet alkalmazása sem mindig egyértelmű.

Az Európai Unió Bírósága (EUB) a C-350/14 számú, Florin Lazar vs Allianz SpA ügyben 2015. december 10-én hozott ítélete hozzájárul a Róma II. rendelet 4. cikk (1) bekezdésének - amely a szerződésen kívül okozott károk esetén alkalmazandó jogot határozza meg - egységes értelmezéséhez. Az EUB hivatkozott ítélete különösen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást művelő biztosítók és a Kártalanítási Számla kezelője számára lehet érdekes, amelyek gyakran találkozhatnak a külföldi személyeknek okozott károk megtérítéséből eredő jogértelmezési nehézségekkel.

A tényállás szerint Olaszország területén egy ismeretlen gépjármű által okozott balesetben életét vesztette egy Olaszországban élő, román állampolgárságú hölgy, akinek édesanyja és nagyanyja szintén Olaszországban, édesapja viszont Romániában él. Az elhunyt hozzátartozói az őket ért vagyoni és nem vagyoni jellegű kár megtérítését kérték az ismeretlen gépjármű által okozott kárt megtérítő garancialap által kijelölt biztosítóval szemben. Az alapügyben ezért felmerült az a kérdés, hogy a bíróságnak melyik tagállam jogát kell alkalmaznia a hozzátartozók kárigényére: a káresemény helye szerinti tagállam jogát, vagy annak a tagállamnak a jogát, amelyben a károsultak állandó lakóhellyel rendelkeznek.

A Róma II. 4. cikk (1) bekezdése értelmében „a jogellenes károkozásból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra azon ország jogát kell alkalmazni, amelyben a kár bekövetkezik, függetlenül attól, hogy mely országban következett be a kárt okozó esemény, valamint függetlenül attól, hogy ezen esemény közvetett következményei mely országban vagy országokban következnek be.” 

A konkrét tényállás mellett e rendelkezés értelmezésével kapcsolatban két lényeges kérdés merült fel:

•  Az eljáró bíróság helye szerinti tagállamban bekövetkezett közúti balesetben elhunyt személy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező közeli hozzátartozóit ért, az elhunyt halálához kapcsolódó károk e rendelkezés értelmében a balesetből eredő „károknak” vagy e baleset „közvetett következményeinek” tekintendők‑e? Az olasz jog értelmében (megjegyezzük, a magyar jog értelmében is) a valamely családtag halálából eredő kár a családtag által közvetlenül elszenvedett olyan kárnak minősül, amely egyúttal személyiségi jogainak megsértését is eredményezi. Más európai jogrendek ezzel szemben nem ismerik el ugyanebben a formában az ilyen típusú kárt.

• Melyik ország lesz a kár bekövetkezésének helye a hozzátartozók által elszenvedett nem vagyoni sérelem kapcsán, azaz melyik tagállam joga lesz alkalmazandó?

Az EUB kiemelte, hogy a Róma II. rendelkezéseit az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, és ennek során figyelembe kell venni a Róma II. rendelet szövegkörnyezetét is. A Róma II. rendelet 2. cikke értelmében „a kár magában foglalja a jogellenes károkozásból [...] származó valamennyi következményt”, továbbá a preambulum (16) és (17) bekezdése szerint a kár bekövetkezte helyének megállapításakor a tényleges káreseményt (személyi sérülés esetén a sérülés elszenvedésének helyét) kell figyelembe venni.

E rendelkezésekből az EUB azt a következtetést vonta le, hogy a szerződésen kívüli kötelmet – jelen esetben a kártérítési jogviszonyt – kiváltó jogi tény bekövetkeztének helye alapján kell meghatározni az alkalmazandó jogot. Amennyiben azonosítható a közvetlen kár (személyi sérülés, vagyontárgy károsodása), ahogyan ez a közúti balesetek esetében rendszerint jellemző, a baleset közvetett következményeitől függetlenül e közvetlen kár bekövetkezésének helye (azaz a baleset helye) határozza meg az alkalmazandó jogot. Az EUB azt is kimondta, hogy az ilyen módon megállapított alkalmazandó jog alapján dönthető el egy következő lépésben, hogy egyáltalán mely személyek jogosultak a káreseményből eredően kártérítésre.

A tényállás szerinti esetben a közvetlen kár, azaz a kártérítési jogviszonyt kiváltó jogi tény a felperes lányának halálát okozó sérülés, amely Olaszországban következett be. Az áldozat közeli családtagjait ért károk a Róma II. rendelet 4. cikkének (1) bekezdés második fordulata értelmében a baleset közvetett következményeinek tekintendők, melyre a kár bekövetkezésének helye szerinti jogot kell alkalmazni. A hozzátartozók kártérítési követelésére ennél fogva az olasz jog szabályai irányadók, függetlenül attól, hogy a hozzátartozók egy másik tagállam területén élnek.

A hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást művelő biztosítókat érintő hatása az említett ítéletnek az, hogy a Magyarország területén bekövetkezett közúti balesetek külföldi sérültjei által előterjeszthető nem vagyoni jellegű – sérelemdíjra irányuló – kárigényekre a magyar jog szabályait kell alkalmazni, és nem kell számolni az eltérő jogrendszerből (lásd common law országok kártérítési gyakorlata) eredő bizonytalanságokkal.

Vissza a hírekhez