A Kúria jogegységi határozata a biztosítéki célú önálló zálogjog kapcsán

A Kúria jogegységi határozatban mondta ki, hogy a biztosítéki célú önálló zálogjog fiduciárius ügylet, ezért a zálogkötelezett kifogással élhet a mindenkori zálogjogosulttal szemben, ha az tudott a biztosítéki célról.

Az eddigi bírói gyakorlat szerint az önálló zálogjog függetlenségéből az következik, hogy a zálogkötelezett a zálogjog mögött meghúzódó kölcsönszerződés létrejöttét, érvényességét nem vitathatja a zálogjog megszerzőjének jogutódjával szemben, aki ezt a jogosultságát refinanszírozás kapcsán szerezte [Kúria Pfv.I.21.934/2016/5. számú határozata].

Ezzel a gyakorlattal kapcsolatban Gárdos István egy tanulmányában a következőkre hívta fel a figyelmet.

A biztosítéki céllal alapított önálló zálogjognak kötelmi jogi korlátai vannak: 

„A zálogjog megalapítása jellemzően a kölcsönszerződésben van előírva az adós számára kötelezettségként vagy folyósítási feltételként. A zálogjog megalapítására ezen előírás teljesítéseként, biztosítéknyújtási célból kerül sor. Ez a zálogjog megalapításának a jogcíme. (…) A biztosíték rendeltetése az, hogy segítse a jogosultat abban, hogy valamely, a biztosítéktól függetlenül fennálló követelését érvényesítse. Ennek megfelelően, a biztosítékul szolgáló vagyontárgy e cél szolgálatában, csupán feltételesen, időlegesen, célhoz kötötten és elszámolási kötelezettség mellett kerül a biztosítéki jogosulthoz. (…) Kifejezett törvényi rendelkezés hiányában is, a juttatás biztosítéki céljából következően, ugyanezek a korlátozó feltételek kell, hogy érvényesüljenek a biztosítéki célú tulajdonátruházás, a biztosítéki célú engedményezés, a biztosítéki célú önálló zálogjog alapítása és a dologi biztosítéknyújtás egyéb eseteiben is, függetlenül annak jogi formájától és a biztosítékul szolgáló vagyontárgy természetétől.

(…) Formálisan nézve, a hitelezőnek az adóssal szemben két egymástól független igénye áll fenn: egy kölcsönkövetelés és az önálló zálogjog érvényesítése iránti igény. A kötelmi és a dologi jogviszonyok formális különválasztása elkerülhetetlenül az adóssal szembeni követelés megkettőződéséhez vezet. A jogviszony egészét egyben vizsgálva, és a zálogalapítás biztosítéki célját figyelembe véve, azonban nyilvánvaló, hogy a jogosult nem rendelkezik két önálló igénnyel; csupán egy követelése van és ezt a követelést támogatja egy olyan jog, amely segíti annak érvényesítését. A kötelmi követelés és a dologi jog kötelmi kapcsolatából következően, azaz a felek közötti jogviszony tényleges tartalma alapján, nem kerülhet sor mindkét igény egymástól független érvényesítésére. A jogviszony fiduciárius jellegéből következően csak a dologi jognak a kötelmi jogi korlátokkal együttes értékelése vezethet a felek szándékának és a jogintézmény rendeltetésének megfelelő eredményre, csak ennek révén kerülhető el az, hogy az adóssal szemben a biztosított követelés fennállásának hiányában is, adott esetben kétszeresen lehessen igényt érvényesíteni.” 

Ezek a kötelmi korlátok kerülnek elismerésre az 1959-es Ptk. 269. § (3) bekezdésében:

„Bizonyos korlátokkal, az 1959-es Ptk. is lehetővé teszi a zálogjog alapjául szolgáló jogviszonyból fakadó körülmények, jogok és kötelezettségek figyelembe vételét. E jogot oly módon korlátozza, hogy megkülönbözteti egyfelől az önálló zálogjog „közvetlen megszerzőjét”, másfelől pedig ennek jogutódjait. Az alapügyletből, így például a biztosított követelésből származó kifogás lehetőségét korlátlanul biztosítja az első kategóriába tartozó zálogjogosultakkal szemben, de csupán korlátozottan engedi meg a zálogjogot átruházás útján megszerző jogosulttal szemben. Az eredeti zálogjogosult jogutódjai körében két csoporttal szemben engedi meg az ilyen kifogások érvényesítését: azokkal szemben, akik az önálló zálogjogot ingyenesen szerzik meg, és azokkal szemben, akik ismerik (vagy elvárható tőlük, hogy ismerjék) az alapjogviszonyt [1959-es Ptk. 269. § (3) bek.]. Azt látjuk tehát, hogy a Ptk. – a korábbi szabályozás szűkebb, a mostani szabályozás pedig tágabb körben – megköveteli az önálló zálogjog alapításához vezető körülmények vizsgálatát, áttöri az önálló zálogjognak az alapjogviszonytól való függetlenségét, és ezzel akadályt támaszt egy olyan gyakorlatnak, hogy az adósokkal szemben kétszeres igényérvényesítésre kerüljön sor.” 

A szerző ezért arra a következtetésre jut, hogy hibás az a gyakorlat, amely szerint a zálogkötelezett azért nem élhet kifogással a zálogjogosulttal szemben, mert a zálogjogosult jogosultságát refinanszírozás kapcsán szerezte, tehát nem ingyenesen, illetve nem vett részt az alapügylet megkötésében, ezért az alapjogviszonyt nem ismerte. A szerző szerint „éppen az ügylet refinanszírozási jellegéből következik, hogy a zálogjog megszerzője tisztában volt azzal, hogy a zálogjog alapítására kölcsönnyújtással kapcsolatban került sor, és feltehetőleg tisztában volt a kölcsön alapvető feltételeivel is. Az alapjogviszony ennél mélyebb ismeretére nincs szükség ahhoz, hogy megalapuljon a zálogkötelezettnek az a joga, hogy kifogással éljen a zálogjog érvényesítésével szemben.” [Az önálló zálogjog jogi természetéről c. megjelent tanulmány elérhetőségi útvonala: https://gmtlegal.hu/cikkek/az-onallo-zalogjog-termeszeterol.php?kid=3&did=291]

A Kúria 2/2021. számú jogegységi határozatában Gárdos István fent idézett álláspontja jelenik meg.

A jogegyégi határozatban a Kúria kimondja, hogy a biztosítéki céllal alapított zálogjog igenis fiduciárius ügylet, azaz a zálogjogosult kielégítési jogát a felek megállapodása korlátozza. A biztosítéki célból fakadó következmények a felek jogviszonyának részévé válnak, ezért a jogosult a dologi jogosultságait csak a biztosítéki célból fakadó korlátokkal, a zálogjoggal biztosított követelés érvényesítése érdekében gyakorolhatja.

A Kúria szerint a biztosítéki célú korlátok kötelmi jellegéből következik, hogy a zálogkötelezett kifogásolási joga csak a zálogjog közvetlen megszerzőjével (az eredeti zálogjogosulttal), valamint a zálogjog közvetlen megszerzőjének olyan jogutódjával szemben érvényesülhet, aki az önálló zálogjogot ingyenesen szerezte, vagy a szerzéskor az annak alapjául szolgáló jogviszonyt ismerte, vagy legalábbis elvárható volt tőle, hogy ismerje [1959-es Ptk. 269. § (3) bek.]. A jogegységi határozat szerint azonban, ezt a megszorítást úgy kell értelmezni, hogy ha a jogutód tudott arról, hogy az önálló zálogjogot valamely más szerződés, például kölcsönszerződés biztosítékául alapították, tehát a zálogjog megszerzésekor legalább az alapul szolgáló jogviszony létéről tudomása volt, akkor elvárható volt tőle, hogy tájékozódjon az alapügylet tartalmáról, annak az önálló zálogjog érvényesíthetőségét befolyásoló kikötéseiről. Az ilyen jogutódot ezért úgy kell tekinteni, hogy a szerzéskor az alapjogviszony ismeretében volt. Az ezzel ellentétes álláspont elfogadása ugyanis lényegében kiüresítené a Ptk. hivatkozott rendelkezését.