Szerző: Dr. Kovács Zsolt
Magyar Jog, 1999/6. 354-360. o.
Időzített bomba ketyeg a nagy számítógépekben éppúgy, mint a személyi számítógépekben, az elektronikus eszközökben található chip-ekben vagy a forgalomirányító rendszerekben. Ennek hatása kiszámíthatatlan, de mindenképpen jelentős veszélyről, kockázatról van szó. Miért?
A szóban forgó probléma a számítástechnikai szakmát már hosszabb ideje foglalkoztatja, az elmúlt néhány évben azonban, a szakemberek potenciális károkra való figyelem felhívása kapcsán a vállalati vezetők és a közigazgatás is felfigyelt a kérdésre és - az egyes országok számítástechnikai fejlettségével arányos intenzitással - megkezdte a problémafeltárást és a felkészülést.
A 2000. év probléma a szakértők becslései szerint hazánkban is jelentős, bár a fejlett nyugati államokkal, így különösen az Egyesült Államokkal össze nem mérhető károk lehetőségét veti fel. A nagyobb, különösen a multinacionális cégek, a bonyolultabb számítástechnikai rendszereik révén különösen veszélyeztetett pénzintézetek, valamint a központi közigazgatás már megkezdték a felkészülést, a potenciálisan érintett vállalkozások azonban sok esetben a probléma felismeréséig sem igazán jutottak el.
E tanulmány azonban természetesen nem magával a számítástechnikai problémával, hanem az általa felvetett polgári jogi problémákkal kíván foglalkozni. Nem tűzi ki célul azok részletes feltárását és megoldását, csupán megelégszik a problémafelvetéssel, a kártérítési és biztosítási jogban felmerülő kérdésekre helyezve a hangsúlyt. Utalnunk kell azonban a szerző technikai korlátaira is, melynek folytán lehetséges, hogy az alábbiakban példaként említett egyes műszaki problémák nem a megjelölt módon lépnek fel. Arra, hogy ez a kérdéskör a fejlett nyugati országokban a jogászi szakmát mennyire foglalkoztatja, jellemző példa, hogy az Egyesült Államokban külön folyóirat indult a 2000. évvel kapcsolatos jogi fejlemények figyelemmel kisérésére, az interneten egymást érik a problémával kapcsolatban szolgáltatásaikat ajánló ügyvédi irodák hirdetései, s ugyancsak az Egyesült Államokban már perek vannak folyamatban, sőt néhány ítéletről is beszámolt a szaksajtó. A téma jogászi szemmel történő feldolgozása azonban még a probléma feltárásában előrébb tartó országokban is meglehetősen hiányos, éppen ennek tudható be, hogy írásom valódi szakirodalmi hivatkozásokat nem tartalmaz.
Kiindulópontként vizsgáljuk meg, hogy a probléma a polgári jogon belül milyen jogterületeket érinthet. Ehhez azt kell áttekintenünk, hogy a 2000. év problémának milyen gyakorlati következményei lehetnek. Ezeket két csoportba sorolhatjuk, nevezetesen: a./ a probléma által érintett eszköz nem működik vagy hibásan működik b./ az érintett eszköz működésképtelenségével vagy hibás működésével kárt okoz
Ebből következően - álláspontom szerint - a 2000. év jogi szempontból elsősorban szavatossági és kártérítési jogi kérdéseket vet fel. A kár lehetősége révén ugyanakkor a probléma átnyúlik a biztosítási jogba is. Lássuk ezeket most részletesebben is.
Induljunk ki abból, hogy a birtokos birtokában lévő vagyontárgy /pl. egy mikrohullámú sütő/ rendeltetésszerűen működik, azonban 2000. január 1.-ét követően a beépített elektronika meghibásodása folytán működésképtelenné válik.
Az első kérdés az, hogy a teljesítés hibásnak minősül-e? A Ptk. 305. §-a alapján a teljesítés akkor hibás, ha a szolgáltatott dolog a teljesítéskor nem felel meg a törvényes vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. Esetünk sajátossága abban rejlik, hogy a teljesítéskor a szolgáltatott dolog rendeltetésszerűen használható, sőt valószínűleg később ismét rendeltetésszerűen használható lesz, azonban egy meghatározott időben rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válik. Ennek megfelelően a teljesítéskor a szolgáltatás látszólag hibátlan lesz, azonban később mégis hiba fog jelentkezni. Ez utóbbi esetben természetesen a teljesítés csak akkor tekinthető hibásnak, ha a hiba oka már a teljesítéskor megvolt. Ez a feltétel azonban fennáll, hiszen az alapul fekvő számítástechnikai probléma fennállt.
Figyelemmel arra, hogy a Ptk hivatkozott szakaszának (3) bekezdése alapján a kötelezett mentesül a szavatossági felelősség alól, ha a hibát a szerződéskötéskor ismerte, meg kell vizsgálnunk azt is, hogy esetünkben ez fennáll-e? A példaként felhozott esetben a hiba ismeretéről véleményem szerint nem lehet szó, azonban olyan professzionális szervezeteknél, akik nagyobb tételben és rendszeresen vásárolnak számítógépet, vagy más, a 2000. év probléma által nyilvánvalóan veszélyeztetett eszközt, felmerül az, hogy ezek úgy tekinthetők, hogy a veszély egyre szélesebb körben közismertté válása révén a hibáról, pontosabban annak lehetőségéről tudomással bírnak. Sajátossága azonban a helyzetnek, hogy legfeljebb az állapítható meg, hogy a jogosultak egy bizonyos köre általános tudomással bír a hiba lehetőségéről, az azonban nem, hogy konkrétan a szolgáltatott dolog hibás voltáról tudnának. A Ptk Kommentár ezt a körülményt nem tartja elegendőnek annak megállapításához, hogy a jogosult a hibát ismerte, hiszen a konkrét dolog tekintetében a jogosult részéről a hiba a kellő gondosság kifejtése (például tesztek elvégzése) mellett ugyan esetleg valóban felismerhető lett volna, de ez nem tekinthető úgy, hogy a hibát a jogosult ismerte.
A hibás teljesítés esetére a Ptk. 306. § alapján érvényesíthető igények - kijavítás, árleszállítás, elállás, kicserélés - nem mutatnak különösebb specialitást, ugyanakkor érdekes kérdéseket vet fel az, hogy esetünkre hogyan értelmezhető a (4) bekezdés szabálya, mely szerint a jogosult a hiba felfedezése után haladéktalanul köteles kifogását a kötelezettel közölni. Mikor fedezi fel a hibát a jogosult? 2000. január 1.-én bizonyosan, de akkor már késő a hibát orvosolni. Ezt megelőzően ugyanakkor csak sejtései lehetnek arról, hogy a szolgáltatott dolog hibás lehet.
A hiba ismerete illetve felfedezhetősége ugyanakkor az igényérvényesítési határidők szempontjából is jelentőséggel bír. A jogosult a Ptk. 308. § (1) bekezdése alapján a teljesítéstől számított hat hónapos elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági jogait. A (2) bekezdés alapján azonban, ha igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, így különösen, ha a hiba a hat hónapos határidőn belül nem volt felismerhető, az igényt egy, illetve tartós használatra rendelt dolog esetében három éven belül érvényesítheti. Itt ugyancsak az a kérdés vetődik fel, hogy a hiba lehetőségéről - például jelen írásból - történő általános tudomásszerzés a konkrét dologra vonatkozóan a hiba felismerésének tekinthető-e? Ebben az esetben ugyanis ettől az időponttól elkezdődik az 1. számú PGED alapján az igényérvényesítésre a hat hónapos elévülési idő letelte esetén is rendelkezésre álló három hónapos határidő.
A hibás teljesítés kellékszavatosság melletti másik következménye, a kártérítési igény ugyancsak izgalmas kérdéseket vet fel, de ezeket a kártérítés körében érintem.
Vizsgáljuk meg először - feltételezve, hogy kár következik be a 2000. év problémával okozati összefüggésben -, hogy milyen felelősségi alakzatok jöhetnek szóba. Megállapíthatjuk, hogy egy ilyen kár mind szerződésszegéssel, mind pedig szerződésen kívül okozott kárként is felmerülhet. Szerződésszegéssel okozott kár elsősorban a hibás áru szállítója és az áru vevőjének, illetve a hibás termékkel szolgáltatási kötelezettségének eleget tenni kívánó kötelezett és a szolgáltatást igénybe vevő jogosult viszonylatában merülhet fel. A deliktuális felelősség ugyanakkor elsősorban a hibás termék használata vagy működése során kárt szenvedő harmadik személyek tekintetében jöhet szóba. Itt természetesen áll, illetve állhat a háttérben egy szerződésszegésért való felelősség is, amelynek alapján, ha annak jogi előfeltételei fennállnak a károkozó megkísérelheti továbbhárítani a kárt az azért ténylegesen felelős személyre.
Ami a deliktuális felelősségen belül szóba jöhető felelősségi alakzatokat illeti, itt a Ptk. 339. § szerinti vétkességi felelősségen túl elsősorban a Ptk. 345. §-ban foglalt veszélyes üzemi felelősség jön szóba. Ez utóbbi kör meglehetősen széles, hiszen a veszélyes üzemi jelleg jellemzően éppen olyan tevékenységekhez kapcsolódik, melyeket gépek alkalmazásával folytatnak, s mint arra fentebb már utaltam a 2000. év probléma jelentkezése hangsúlyosan a számítástechnikára támaszkodó gépek/berendezések körében várható. Csak a legfontosabb példákat említve, ide tartozik a gépjármű üzemeltetéséért való felelősség, az üzemi balesetek széles köre és a környezetszennyezésért való felelősség.
A 2000. év probléma kapcsán a vétkességi és a veszélyes üzemi felelősség számos esetben találkozhat, azt is mondhatnánk, hogy e találkozás szinte szükségszerűnek tekinthető. Ez azonban, figyelemmel arra, hogy a károkozó kimentési lehetőségei különböznek, a felelősség súlyában is különbséget eredményez. Ennek egy lehetséges esete, ha egy fedélzeti számítógéppel felszerelt - manapság már meglehetősen gyakori - gépkocsi meghibásodik és kárt okoz. A gépkocsi mint veszélyes üzem üzembentartója a Ptk. 345. §-a alapján fog felelni, s ennek során, figyelemmel arra, hogy a gépkocsi meghibásodása - függetlenül annak okától - a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén belül esik, nem tudja felelősségét kimenteni. Ha azonban, elfogadva, hogy a 2000. év problémát kezelni nem képes fedélzeti számítógéppel felszerelt gépkocsi átadása hibás teljesítésnek minősül, a károkozó gépkocsi vezetője szerződésszegéssel okozott kár címén kárának megtérítését kéri a gyártótól, a gyártó már a 339. § alapján fog felelni, vagyis mentesüléséhez elegendő annak bizonyítása, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
Fentiekből következően a veszélyes üzemi felelősség nem érdemel részletesebb vizsgálatot, hiszen a károkozó mentesülése kevéssé valószínű. Annál izgalmasabb a mentesülés kérdése a vétkességi felelősség körében.
A gyártó akkor mentesülhet, ha az adott helyzetben - értelmezésem szerint a gyártás időpontjában - nem volt tőle elvárható, hogy a 2000. év problémában rejlő potenciális károk lehetőségét felismerje és annak kiküszöbölésére intézkedést tegyen. Figyelemmel a károsodás lehetőségének fokozatos ismertté válására igen nehezen húzható meg az időbeni határvonal, amit követően ez a felismerés és a károsodás lehetőségének kiküszöbölése már elvárható volt, s amelyet követően gyártott eszközök tekintetében a gyártó nem mentheti ki sikeresen magát. Kérdés lehet az is, hogy az elvárható magatartás miben állhat? A legnyilvánvalóbb a potenciális károk kiküszöbölése, de például egy már leszállított dolog tekintetében ez lehet a vevő figyelmének felhívása is arra, hogy a kár lehetősége fennáll, s a szükséges teszteket végeztesse el.
A deliktuális felelősség vétkességi alakzata körében úgy vélem szintén a potenciális kárveszély felismerése és - ha felismerhető volt - annak kiküszöbölése az elvárható magatartás, melynek tanúsítása mentesítheti a károkozót a felelősség alól. Előkérdésként azonban azt is vizsgálni kell, hogy elvárható volt-e a károkozótól, hogy felismerje a károsodás lehetőségét. Ennyiben az elvárhatósági mérce itt alacsonyabb, mint a gyártó esetében, hiszen az adott dolog használójával szemben nyilván nem támasztható az az elvárás, hogy tisztában legyen a dolog technikai részleteivel, s abból eredő problémáival.
Nemcsak a potenciális károkozót terheli azonban az elvárható magatartás tanúsításának kötelezettsége, már amennyiben a felelősség alól mentesülni kíván, hanem a károsult is köteles - a Ptk. 340. §-a alapján - a kár elhárítása érdekében úgy eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Amennyiben ennek nem tesz eleget, a károkozó nem köteles megtéríteni a kárnak azt a részét, mely abból származik, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget. Arra a szavatossági kérdések körében már utaltam, hogy a potenciális károsultak között valószínűsíthetően különböztetni kell a 2000. év problémájának ismerete és a probléma elhárítására való képesség szerint. A gazdasági vállalkozások, de akár a közigazgatás, mint nagybani számítástechnikai felhasználó tekintetében azonban joggal merülhet fel a kérdés, hogy a potenciális károk ismeretében elvárható-e tőlük, hogy lépéseket tegyenek a kár elhárítása érdekében, illetve ha ezt elmulasztják, a károkozó hivatkozhat-e károsulti önhibára, s ezzel mentesülhet-e a kár megtérítésére irányuló kötelezettség alól?
Számomra a legizgalmasabb kérdés a kártérítés körében azonban az, hogy amennyiben az előző bekezdésben kifejtettekre figyelemmel a 2000. év probléma által érintett dolog birtokosa eleget kíván tenni a kár elhárítására irányuló kötelezettségének, ehhez igénybe veheti-e a Ptk. 341. §-ában biztosított jogi eszközöket, s kérheti-e a bíróságtól, hogy a gyártót kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére, praktikusan a veszélyforrást képező chipek cseréjére? Első pillantásra erre a lehetőség adott, hiszen a szakirodalom egybehangzó állítása szerint a károsodás veszélye egy meghatározott - meglehetősen széles - körben fennáll, bár az érintett eszközre vonatkozóan a veszély fennállta természetesen bizonyítandó.
A 2000. év problémával kapcsolatos kártérítési felelősség megállapításának - a kár bekövetkeztét és ennek megfelelően a jogellenességet adottnak véve - a fentebb már érintett felróhatóságon túl a másik előfeltétele az okozati összefüggés bizonyítása a károsult részéről. A ezzel kapcsolatos nehézségek véleményem szerint jelentős gátját fogják képezni a tömeges igényérvényesítésnek, hiszen sokszor olyan alkatrészekről van szó, melyek kicsiny méretüknél fogva várhatóan maguk is megsemmisülnek egy káresemény kapcsán. Azzal azonban feltétlenül számolni kell, hogy adott esetben jelentős szakértői költségeket fog az okozati összefüggés bizonyítása felemészteni, ami ugyancsak visszatartó hatással lehet a károsultakra.
A kártérítési felelősségnek egy sajátos esete a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek a társasággal szemben a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 29. §-a alapján fennálló felelőssége. E törvényi rendelkezés alapján a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni, s ügyvezetési kötelezettségeik vétkes megszegésével a társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelnek a társasággal szemben. A társaságnak okozott kárnak minősül azonban, s ez a vezető tisztségviselő felelősségének terjedelmét meglehetősen tágra nyitja problémánk kapcsán, az a kár is, melyet a társaság a vele szemben érvényesített kárigények miatt szenvedett el.
Kérdés, hogy a 2000. év probléma kapcsán mi tartozik az ügyvezetés körében elvárható fokozott gondosság körébe, mely intézkedések megtétele mentesíti a vezető tisztségviselőt a társasággal szembeni esetleges kártérítési felelősség alól? Ez a fokozott gondosság álláspontom szerint feltétlenül kiterjed legalább annak vizsgálatára, hogy az adott társaságot károsodás veszélye fenyegeti-e? Ha ez megállapítható, a szükséges lépések megtétele természetesen már csak abban az esetben sorolható ide, ha a költségek alatta maradnak a potenciális kár összegének. Ezek elmaradása, a probléma teljes ignorálása esetén úgy vélem nincs akadálya annak, hogy a társaság, amennyiben ténylegesen kár érte, erre vonatkozóan kártérítési igényt érvényesítsen a vezető tisztségviselőkkel szemben.
Meg kell itt jegyeznünk azt, hogy hasonló felelősségi helyzetet eredményezhet a Munka Törvénykönyve vezető állású munkavállalókra vonatkozó felelősségi szabálya. Az Mt. 193. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a vezető a munkáltatóval szemben vezetői tevékenységének keretében okozott kárért a polgári jog szabályai szerint felel.
Szenteljünk végül néhány szót a termékfelelősség, mint speciális felelősségi alakzat által felvetett sajátos kérdéseknek.
A termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény csak a károk egy meghatározott körére terjed ki. Ez az 1. § (4) bekezdése értelmében a valakinek a halála, testi sérülése vagy egészségkárosodása folytán bekövetkezett vagyoni és nem vagyoni kár és a hibás termék által más dologban okozott, tízezer forintnál nagyobb összegű kár, ha az a más dolog szokásos rendeltetése szerint magánhasználat vagy magánfogyasztás tárgya, és azt a károsult is rendszerint ilyen célra használta. Témánk szempontjából a károk második csoportjának van kiemelt jelentősége. Látható, hogy éppen az a károsulti kör jelenik itt meg, amelynek a tájékozottság illetve a cselekvés hiánya, a fentiekben kifejtettek miatt nem róható fel. A 8. § (2) bekezdése értelmében ugyan a gyártónak nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a károsult felróható közrehatásából származott, azonban a károsultaknál éppen a felróhatóság fog esetünkben hiányozni.
A termékfelelősséggel kapcsolatban két, egymással összefüggő kérdés érdemel különös figyelmet.
A 2. § (1) bekezdése szerint a termék akkor hibás, ha nem nyújtja azt a biztonságot, amely általában elvárható, figyelemmel különösen a termék rendeltetésére, ésszerűen várható használatára, a termékkel kapcsolatos tájékoztatásra, a termék forgalomba hozatalának időpontjára, a tudomány és a technika állására, míg a (2) bekezdés szerint a terméket nem teszi hibássá önmagában az a tény, hogy később nagyobb biztonságot nyújtó termék kerül a forgalomba. Az első kérdés tehát az, hogy termékfelelősségi szempontból hibás-e a termék? A termék, feltételezve, hogy más hibában nem szenved, természetesen általában véve biztonságos, azonban egy bizonyos időpontban mégsem nyújtja az elvárható biztonságot. Különös fontossága lehet itt a forgalomba hozatal időpontjának, hiszen a 2000. év probléma biztonságra gyakorolt hatása nem feltétlenül volt a tudomány és technika forgalomba hozatali állásakor felismerhető. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a számítástechnikusok már jóval korábban tisztában voltak a helytakarékosság okozta potenciális bajokkal, azonban az volt az általános meggyőződés, hogy a számítástechnika viharos fejlődése az érintett szoftvereket rég meghaladottá teszi, mire a 2000. év elkövetkezik.
A 7. § (1) bekezdése alapján a gyártó - egyebek között - akkor mentesül az e törvényben meghatározott felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a termék az általa történő forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt és a hiba oka később keletkezett, vagy a termék általa történő forgalomba hozatala időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető. Amennyiben az előző bekezdésben foglaltak szerint a termék hibásnak tekinthető, akkor úgy kell tekintenünk, hogy a hiba oka már a forgalomba hozatalkor megvolt a termékben, így a gyártó lényegében csak abban az esetben mentesülhet, ha azt tudja bizonyítani, hogy a hiba a forgalomba hozatal időpontjában számára nem volt felismerhető.
A biztosítást a biztosított vagyontárgyban a 2000. év probléma miatt bekövetkezhető vagyoni károk, illetve a probléma kapcsán beálló, felelősségbiztosítással fedezett kártérítési felelősség kapcsolják témánkhoz. A vagyonbiztosításoknak - legalábbis elvileg - a teljes köre érintett lehet, míg a felelősségbiztosítások körében elsősorban a szakmai felelősségbiztosítások (pl. könyvvizsgálók) és a vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása érintett. A Ptk. biztosítási fejezetét áttekintve az alábbi kérdések merülnek fel.
Biztosítási eseménynek - az életbiztosítások meghatározott körének kivételével - csak előre nem látható, véletlenszerűen bekövetkező káresemény minősülhet. Ez a kritérium a Ptk biztosítási fejezetének 536. §-ában kifejezetten nem jelenik meg, de a Kommentár, a biztosítás-elmélet álláspontjával egybehangzóan a vagyonbiztosítás és a balesetbiztosítás körében azt rögzíti, hogy ebben a körben, beleértve vélhetően a felelősségbiztosítást is, a biztosítási esemény bekövetkezése bizonytalan.
A kétezredik év probléma az 1990-es évek közepétől a számítástechnikai-szakmai körökön kívül is ismertté vált, 1997-98-ra pedig köztudomásúnak tekinthető, hogy intézkedés hiányában a számítástechnikai elemeket tartalmazó gépekben és munkafolyamatokban károk keletkezhetnek.
Kérdés ezek után, hogy egy ilyen jellegű kár esetében, melynek bekövetkezése előrelátható, beszélhetünk-e biztosítási eseményről a vagyon és a felelősségbiztosítás körében? Kérdés az is, hogy a kár bekövetkeztének előreláthatósága azonos-e a kár bekövetkezésének bizonyosságával, s így a véletlenszerű jelleg biztosítási eseménykénti minősülést kizáró hiányával?
Álláspontom szerint ebből a szempontból kizárólag a műszaki-számítástechnikai értelemben vett bekövetkezési bizonyosság jöhet szóba. Az előreláthatóság kérdése már nem a biztosítási eseményként minősülés kérdése, hanem a kármegelőzési kötelezettség körében értékelhető körülmény.
Elvileg nem kizárt, különösen azon biztosítási szerződések tekintetében, ahol a biztosítási esemény fogalom kifejezetten tartalmazza a véletlenség/váratlanság/előre nem láthatóság elemét, hogy egy ilyen káresemény ne minősüljön biztosítási eseménynek. Ehhez azonban annak bizonyítása szükséges, hogy a kár bekövetkezésével előre, teljes bizonyossággal lehetett számolni, ami a bizonyítási nehézségek miatt a kérdés súlyát jelentősen csökkenti.
A vagyonbiztosítás körében, a Ptk. 556. §-a alapján a biztosító mentesül teljesítési kötelezettsége alól, ha a kárt a biztosított szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta, illetve ha a biztosított kármegelőzési kötelezettségét szándékosan vagy súlyosan gondatlanul megszegte. E körben a biztosított azon magatartását kell értékelni, hogy a probléma közismertsége ellenére elmulasztotta az annak kiküszöböléséhez/megelőzéséhez szükséges lépések megtételét. A felelősségbiztosítás esetében, figyelemmel arra, hogy a Ptk. 559. § (3) bekezdése alapján a biztosítót a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása sem mentesíti a károsulttal szemben ezen az alapon mentesülésre nincs mód.
a.) elvileg a szándékos károkozás sem kizárt, azonban ez számottevő bizonyítási nehézséggel jár, hiszen azt kell bizonyítania a biztosítónak, hogy a biztosított előre számolhatott, illetve számolt a kár bekövetkezésével, azonban éppen azért nem tett ellene semmit, hogy a kár bekövetkezzék. b.) a súlyosan gondatlan károkozás megállapításának előfeltétele annak bizonyítása, hogy a biztosított tudatában volt a biztosított vagyontárgyat fenyegető veszélynek, módjában volt tenni ellene, azonban ezt elmulasztotta. Ezek az előfeltételek a lakossági biztosítások (gépjármű, lakásbiztosítás) körében vélhetően nem teljesülnek, hiszen még ha a biztosított rendelkezik is bizonyos általános ismeretekkel a problémára vonatkozóan, bizonyosan nem várható el tőle, hogy maga tájékozódjon arra vonatkozóan, hogy egyes vagyontárgyai veszélyeztetve vannak-e, illetve hogy a vagyontárgyat teszteknek vesse alá, s a hibát kijavítsa illetve kijavíttassa. A vállalati biztosítások körében elvileg elegendő a probléma adott szakmai körben való általános ismertsége, ennek alapján a helyzetfelmérés illetve az annak eredményéhez képest szükséges intézkedések elmulasztása - az adott helyzet körülményeitől függően már megalapozhatja a biztosított súlyos gondatlanságát.
A kármegelőzési kötelezettségre az előző pontban kifejtettek megfelelően irányadóak, azzal a kiegészítéssel, hogy a kármegelőzési kötelezettség súlyosan gondatlan megszegése adott esetben könnyebben megállhat mint a kár súlyosan gondatlan okozása, mivel az előbbi esetben elegendő a súlyos gondatlanságnak a kármegelőzési kötelezettség megszegésére vonatkozó bizonyítása, s nem szükséges a súlyosan gondatlan magatartás és a kár közötti közvetlen kapcsolat fennállta.
Külön vizsgálatot igényel a kármegelőzési kötelezettség körében a megelőzést szolgáló eszközök, különösen a (gépjármű)riasztó és egyéb biztonsági berendezések kérdése. Ebben a körben, ha a biztosítottnak tudomására jutott (tudomására hozták), hogy egy adott időpontban a megelőzést szolgáló eszköz nem fog működni, már felmerül az, hogy amennyiben ezt követően a biztosított semmilyen intézkedést nem tesz, az kármegelőzési kötelezettsége megszegésének minősülhet. 2.4. Kinek a magatartását kell figyelembe venni? Ha a biztosított jogi személy, szándékosságról vagy súlyos gondatlanságról magának a biztosítottnak a tekintetében nem beszélhetünk, ilyen magatartást csak a biztosított alkalmazottja, megbízottja vagy tagja tanúsíthat. Maga a Ptk. 556. §-a is úgy rendelkezik, hogy ilyen esetben a biztosítási szabályzatban meghatározott alkalmazott, megbízott vagy tag magatartását kell értékelni, azzal a korlátozással, hogy a biztosítási szabályzat csak vezető, illetve a biztosított vagyontárgy kezelésével együttjáró munkakört betöltő személyek szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásához fűzheti a mentesülés jogkövetkezményét. Ezt a fentiekben kifejtettekkel összevetve az a kérdés merül fel, hogy ki az akivel szemben azt a követelményt lehet támasztani, hogy a 2000. év probléma ismeretében a szükséges vizsgálatokat elvégezze és a megelőző intézkedéseket megtegye? Különösen érdekes ez a kérdés arra figyelemmel, hogy a biztosítási szabályzatok jellemzően a biztosított vagyontárgy kezelésével együttjáró munkakört betöltő személyek magatartására koncentrálnak. Ez a vagyonbiztosítás esetében általában logikus megközelítés, hiszen a kár megelőzése illetve elhárítása jellemzően e személyeken múlik, a vállalatvezetésnek, illetve a számítástechnikáért felelős vezetőnek ebben igen csekély szerepe lehet. Esetünkben azonban a potenciális kár megelőzése éppen e vezetők, illetve vezető szervek hatáskörébe tartozó döntéseken múlik, míg a biztosítási szabályzatok jellemzően nem az ő mulasztásukhoz fűzik a mentesülés jogkövetkezményét.
A Ptk. 540. §-a értelmében a biztosított a szerződéskötéskor köteles minden olyan, a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülményt közölni, melyet ismert, vagy ismernie kellett. A közlési kötelezettség megsértése esetén a biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
A kétezres problémával kapcsolatos kockázatok, a biztosított felkészültsége a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülmény. A közlési kötelezettség azonban csak azon körülményekre vonatkozóan áll fenn, melyek ismerete a biztosítottól elvárható volt, s ezen belül is csak azokra melyeknél azt is tudta, vagy megfelelő gondosság mellett tudnia kellett, hogy a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges. A 2000. év probléma általános ismerete, mint azt fentebb már több összefüggésben is tárgyaltuk, a gazdálkodó szervezeteknél, legalábbis egy bizonyos nagyság felett, elvárható, mint ahogy az is, hogy megvizsgálják, milyen veszélyeknek teszi ez ki őket. Annak ismerete azonban, hogy ez a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülmény, a biztosító által feltett, erre vonatkozó kérdés hiányában, a korábban megkötött biztosítási szerződések tekintetében - véleményem szerint - nem várható el a biztosítottól. A 2000. évig megkötendő biztosítási szerződések esetében pedig a közlési kötelezettség csak abban az esetben áll fenn, ha a biztosító kérdést tesz fel a szerződés megkötésekor arra vonatkozóan, hogy veszélyezteti-e az adott vállalkozást a 2000. év probléma, s milyen intézkedések történtek a veszélyek elhárítására?
Fentiek alapján a biztosító szolgáltatási kötelezettségének be nem álltáról a közlési kötelezettséggel összefüggésben valójában csak akkor beszélhetünk ha a biztosítási szerződések megkötésekor a biztosító rákérdez a kétezres probléma által felvetett kockázatokra, illetve arra, hogy ezzel kapcsolatban megelőző intézkedéseket tettek-e, s erre olyan választ ad a biztosított, hogy a probléma kezelésére felkészült, az nála káreseményeket nem fog okozni, s ennek ellenére mégis ilyen jellegű káresemény következik be.
A biztosítottat a Ptk. 540. § (2) bekezdése alapján változásbejelentési kötelezettség is terheli. Ennek elmulasztása ugyancsak azzal a következménnyel jár, hogy a biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be. Ez a kötelezettség azonban csak azokra a körülményekre nézve terheli a biztosítottat, amelyeket a felek a biztosítási szerződésben lényegesnek minősítettek. Itt is korlátozott azonban a biztosító mentesülése annyiban, hogy az nem terjed ki arra az esetre, ha a biztosító a bejelenteni elmulasztott körülményt ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében.
A változást, ami lényegében a kétezres év probléma megjelenése, a biztosító nyilvánvalóan ismeri, így kötelezettségének be nem álltára csak abban az esetben hivatkozhat, ha egyediesített, az adott biztosított kétezres ügyben való felkészültségét feltáró kockázatelbíráló anyaggal rendelkezik és az ebben foglaltakhoz képest állnak be a kárpotenciált kedvezőtlenül befolyásoló körülmények, melyeket a biztosított elmulaszt bejelenteni.
A 3. és 4. pontban foglaltak azt az esetet elemzik, amikor a biztosított elmulasztja a kockázatnövekedést okozó tényezők bejelentését. A Ptk. 541. §-a azonban rendelkezik arról az esetről is, amikor a biztosított közlési illetve változásbejelentési kötelezettségének eleget tesz és ennek során jut a biztosító tudomására a kockázat megnövekedése, vagy erről egyébként maga szerez tudomást. Ilyenkor a bejelentéstől illetve tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetve - amennyiben a kockázatot a biztosítási szabályzat értelmében nem vállalhatja - a szerződést, az általános felmondási szabályoktól eltérően, harminc napra írásban felmondhatja. A kétezres probléma felmerülése kétségkívül a szerződést érintő lényeges körülmény. Erről azonban a biztosító általánosságban már tudomással bír, így a tudomásszerzéstől számított tizenöt napos határidőn belül nem nyilván nem képes reagálni. A kétezres év problémájának egyediesített felmérése (kérdőívek kiküldése) során szerzett információ azonban minősülhet ilyen tudomásszerzésnek, így a kérdőív beérkezésétől számított tizenöt napon belül a szóban forgó jogok gyakorlására lehetőség van az adott biztosított tekintetében. Természetesen az is lehetséges, hogy a biztosító más forrásból (pl. szaksajtóban megjelenő közleményből) szerez tudomást az adott biztosítottnál fennálló konkrét kockázatról.
A módosítási javaslat és a felmondás közül a felmondás lehetősége csak abban az esetben jöhet szóba, ha a biztosítási szabályzat tartalmaz rendelkezést arra, hogy a biztosító ilyen jellegű kockázatnövekedés esetén nem vállalhatja a kockázatot. Ilyen szabályzattal tudomásom szerint egy hazai biztosító sem rendelkezik, így a felmondásnak valójában csak az elvi lehetősége van meg.
A módosítási javaslat lehet díjemelés vagy a szerződési feltételek módosítása (pl. kizárási klauzula beiktatása). A módosítás azonban csak a biztosított kifejezett beleegyezése esetén jön létre, ha a javaslatra a biztosított nem válaszol, a szerződés megszűnik.
A felelősségbiztosítások körében, mint arra fentebb már utaltam, a biztosítót a károsulttal szemben nem mentesíti az sem, ha a kárt a biztosított szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta. Szándékos károkozás esetén, illetve a súlyos gondatlanságnak a biztosítási szerződésben megállapított eseteiben azonban jogosult a biztosítottól visszakövetelni az általa kifizetett biztosítási összeget.
A súlyosan gondatlan magatartás és a kár között természetesen okozati összefüggésnek kell fennállnia, ami esetünkben lényegében a 2000. év által előidézett kár bekövetkezésének előre látása ellenére az annak elhárítása érdekében tehető intézkedések elmulasztását, s e mulasztásnak a kár bekövetkeztével való összefüggését feltételezi.
A súlyosan gondatlan károkozás körében az adott biztosítási szerződés rendelkezései alapján lehet eldönteni, hogy az tartalmaz-e a súlyos gondatlanság esetkörei között olyat, melybe beleérthető az előző bekezdésben megjelölt mulasztás. Ilyen lehet például a szakmai felelősségbiztosítások körében a szakmai/foglalkozási szabályok súlyos megsértését súlyos gondatlanságnak minősítő rendelkezés.
Mint arra jelen írás bevezetőjében már utaltam, nem volt célom a 2000. év által felvetett jogi problémák teljes körű kibontása, különösen nem a definitív válaszok megadása, arra azonban talán sikerült rámutatnom, milyen széles körű és mennyire komplex jogi kérdések merülnek fel. Ezek jó része természetesen csak az ominózus időpont bekövetkezését követően fog “élesben” is felmerülni, de a hátralévő időben még van lehetőség a jog területén is, különösen a szerződéses viszonyokban megelőző lépések megtételére. Arra viszont, hogy melyek az adekvát megelőző jogi eszközök, csak akkor lehet megalapozott választ adni, ha a jelen írásban felvetett, illetve azokhoz kapcsolódó kérdéseket körbejárva megfontolt és alapos jogi választ tudunk adni.
Honlapunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott módon tudjuk megjeleníteni Önnek a tartalmakat. Kérjük, olvassa el Süti Kezelési Tájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azok kezeléséről. Beállításait módosíthatja ezen a linken vagy saját böngészőjének beállításaiban.
Ezek a sütik szükségesek a weboldal futtatásához, és nem kapcsolhatók ki. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, az adatvédelmi preferenciák. Beállíthatja a böngészőjét, hogy blokkolja ezeket a sütiket, de webhelyünk esetleg nem megfelelően fog működik.
A Süti Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda, mint adatkezelő a Google Analytics sütikkel kapcsolatban az IP címemet statisztikai célból kezelje. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.
