Author: István Gárdos
Gazdaság és Jog, 1/2005 page 11-17
Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója úgy foglal állást, hogy a zálogjogot – a hatályos törvénytől eltérően – nem a kötelmi jogban, hanem a dologi jog keretében (a Harmadik Könyv VI. Részeként) kell szabályozni; elsősorban azzal az indokkal, hogy a piacgazdaság viszonyai között előtérbe kerül a zálogjog dologi jogi természete. E cikkben – anélkül, hogy állást akarnék foglalni a zálogjog kódex-beli helyének nehéz kérdésében ‑ arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a zálogjog nem tisztán dologi jogi jelenség, hanem erős kötelmi jogi jellegzetességei is vannak, amelyek az ingó jelzálogjog körében különösen erősen érvényesülnek. A zálogjogi nyilvántartásba bejegyzéssel alapított ingó jelzálogjog esetén csak korlátozottan érvényesülnek a zálogjog klasszikus elvei, így különösen a zálogjog egyedisége és dologi jogi hatálya, a Janus-arcú zálogjog ebben az esetben a kötelmi jogi arcából többet mutat, mint a dologi jogiból. A dologi és a kötelmi jogi elemeknek a jelenleginél egyértelműbb megkülönböztetése mind kodifikációs, mind pedig jogalkalmazási szempontból hasznos lenne. (Az e cikkben írtak kisebb módosításokkal általában érvényesek a követelésen fennálló és a vagyont terhelő zálogjogra is, ezek sajátos problémáira azonban most nem térek ki.)
A zálogjog dologi jogi jellegűnek minősítése alapvetően a következő két szabályon alapul:
A zálogjog a zálogtárgyból való elsőbbségi kielégítési jogot biztosít. E kielégítési jog abszolút hatályú, a zálogjogosultat mindenkivel, azaz a zálogkötelezettel és minden más, a zálogtárgyra vonatkozóan igényt érvényesítő harmadik személlyel szemben megillető jog.
A zálogtárgyon később keletkezett jog nem érinti a zálogjogosult kielégítési jogát, azaz a kielégítési jog a zálogtárgyon tulajdonjog, zálogjog illetve bármely egyéb jog csak a zálogjoggal terhelten szerezhető.
Az egyediség a dologi jogok egyik alapelve; dologi jog „tárgya mindig csak egyedileg meghatározott dolog lehet”. „Ez azt jelenti, hogy a dologi jogok mindig csak egyes, individualizált dolgon állnak fenn, dologösszességeken általában nem. Így például egy vállalkozás vagyona vagy egy raktár tartalma lehet adásvétel tárgya, a tulajdon azonban az összesség egyes elemeire, az egyes dolgokra nézve száll át, ezek a tulajdonjog közvetett tárgyai.” Ezzel összhangban állapítja meg Nizsalovszky Endre, hogy „Dologösszességre, mint ilyenre, vagyis úgy, hogy a dologösszesség keretéből kilépő ingóságok a zálogjog alól felszabaduljanak, az összesség keretébe kerülő dolgok pedig zálogjoggal terheltekké váljanak, jogunk szerint nem lehet zálogjogot szerezni.”
Az előzőekből következően a dolog szolgáltatására irányuló szerződéses kötelezettségek meghatározhatóak akár egyedileg, akár pedig fajlagosan, azonban a fajlagosan meghatározott szolgáltatások tejesítése is egyedi dolgokkal történik. A tulajdonátruházásra irányuló szerződés közvetett tárgya, az átruházandó dolgok meghatározása lehet fajlagos, a szerződés teljesítésének eredményeként megszerzett tulajdonjog közvetett tárgya azonban mindig egyedi, sohasem fajlagos. Ugyanez a helyzet például kézizálogjog esetében is; függetlenül attól, hogy a szerződésben egyedileg vagy körülírással volt meghatározva a zálogjog tárgya, a zálogjog azokon a konkrét dolgokon jön létre, amelyeket a zálogjogosult részére átadtak.
Tudjuk, hogy Nizsalovszky fent idézett megállapításai a vagyont terhelő zálogjog bevezetése óta már nem teljes mértékben helytállóak. A következőkben azt szeretném bemutatni, hogy nem csupán a vagyont terhelő zálogjog, hanem, tipikus eseteiben, az ingó jelzálogjog is dologösszességen alapított zálogjog.
A zálogjog nem csupán az előzőekben bemutatott absztrakt szerkezetű kielégítési jogot hozza létre, hanem a zálogkötelezett és a zálogjogosult között egy tartós (a zálogjog fennállásának idejére szóló) kétoldalú jogviszonyt is. A zálogszerződés tehát, szemben például egy adásvételi szerződéssel, nem csupán a zálogjog keletkezéséről szól, hanem egyúttal szabályozza a két fél jogviszonyát is. Igaz, hogy a zálogjogosult és zálogkötelezett közötti jogviszony is tekinthető dologi jellegűnek, tehát mondható, hogy a zálogkötelezett csupán egy kiemelt szereplő a zálogjogosulttal szemben álló „mindenki más” közül, akik kötelesek tiszteletben tartani a zálogjogosultat megillető jogokat (a zálogjogosultat a zálogkötelezettel szemben is lényegét tekintve ugyanolyan jogok illetik meg, mint bármely más harmadik személlyel szemben), de ez csak egy része az igazságnak. Nem vitatható, hogy a zálogjogosult és a zálogkötelezett közötti jogviszony át van itatva személyes jelleggel is, amely egyrészt abból fakad, hogy a zálogkötelezett a zálogjog ideje alatt is megmarad a zálogtárgy tulajdonosának (még, ha tulajdonjoga átmenetileg korlátozva is van), másrészt pedig, jelzálogjogok esetében abból is, hogy a zálogkötelezett a zálogtárgyat birtokában tartja. Mindezekből következik, hogy a zálogkötelezettet más jogosultakkal szemben nem csupán tűrési, hanem aktív kötelezettségek is terhelik, a zálogjogosultat pedig a zálogkötelezettel szemben nem csupán jogok illetik meg, hanem bizonyos kötelezettségek is terhelik. Néhány példa:
Jelzálogjog esetében a zálogkötelezett jogosult a dolgot rendeltetésszerűen használni és hasznosítani, köteles a zálogtárgy épségét megőrizni.
A kézizálogjog jogosultja köteles a zálogtárgyat épségben megőrizni.
A zálogjogosult a zálogtárgy elpusztulása vagy értékének csökkenése esetén a zálogtárgy helyreállítását vagy új zálogtárgy adását követelheti.
Jelzálogjog esetében a zálogjogosult, kézizálogjog esetében a zálogkötelezett a zálogtárgy állapotát ellenőrizheti, a zálogtárgy birtokosát tájékoztatási kötelezettség terheli a másik féllel szemben.
A zálogjog bírósági végrehajtás mellőzésével való érvényesítése esetén a zálogjogosult a zálogtárgyat a tulajdonos nevében értékesíti, vele szemben elszámolási kötelezettség terheli.
A fenti jogok és kötelezettségek a zálogjogosult és a zálogkötelezett közötti kötelmi jogviszony részét képezik. E kötelmi jelleggel összefüggésben a zálogjog egyes tartalmi elemei nem csak törvényben, hanem részben a zálogjogosult és a zálogkötelezett közötti szerződésben vannak meghatározva, ebből következően lényeges zálogjogi szabályok nem kógens, hanem diszpozitív módon vannak szabályozva. A törvény a zálogjog érvényesítése körében kifejezetten utal a szerződéses szabályozás lehetőségére, de - külön jogszabályi felhatalmazás nélkül is nyilvánvalóan - az egyéb kérdésekben is tág tere van a szerződéses szabályozásnak (a zálogtárgyak használatának feltételei és terjedelme, az ellenőrzési jog gyakorlásának feltételei, a tájékoztatási kötelezettség stb.). Mindez azt eredményezi, hogy a zálogjog tartalmának lényeges elemei diszpozitív jogszabályban és szerződésben vannak megállapítva; ami dologi jogok esetében nem jellemző. A zálogjog tehát egyidejűleg absztrakt szerkezetű dologi jog valamint a zálogjogosult és a zálogkötelezett közötti kötelmi jogviszony. Ennek következtében mind a törvényi, mind pedig a szerződéses szabályozásnak kettős funkciója van: Egyrészt biztosítani kell a dologi jellegű zálogjog létrejöttét, másrészt rendezni kell a két fél kötelmi jogviszonyát.
A zálogjog megalapítása, a tulajdon-átruházáshoz hasonlóan, két egymásra épülő ügylet eredménye: a zálogjog a zálogszerződés alapján a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre.
Az első zálogjogi novella bevezette az ingó jelzálogjog intézményét, azonban fenntartotta azt a követelményt, hogy a zálogtárgyat a szerződésben egyedileg kell meghatározni. A novella a zálogtárgy körülírással való meghatározását csak vagyont terhelő zálogjog esetében tette lehetővé, a vagyont terhelő zálogjog egyik fő megkülönböztető sajátossága éppen a zálogtárgyak egyedi megjelölésének hiánya volt. A második zálogjogi novella főszabályként ‑ továbbra is a zálogjog dologi jogi jellegéből kiindulva ‑ szintén a zálogtárgy egyedi megjelölését kívánja meg. E novella ugyanakkor széles körben kivételt teremtett az egyedi meghatározás követelménye alól. Eszerint a zálogtárgy körülírással határozható meg, ha a következő két feltétel valamelyike fennáll:
Az ingó jelzálogjog a gyakorlatban túlnyomórészt több dolgot terhel; mégsem igazán szerencsés a jogalkotó által alkalmazott megkülönböztetés, amely elsődlegesen azt nézi, hogy egy vagy több dolog alkotja-e a zálogjog tárgyát. Ennél jelentősebb szempont az, hogy a zálogjog tárgyát képező dolgok változhatnak-e a zálogjog fennállása alatt. A gazdaságban az ingóságok jelentős részét forgó eszközök (készletek) alkotják, ezek a gazdasági folyamatokban viszonylag rövid idő alatt többszörös tulajdonosváltozáson és átalakuláson mennek keresztül, mégpedig úgy, hogy ennek során nem őrzik meg egyediségüket. Több zálogtárgy körülírással való meghatározásának a praktikus szempontokon túlmenő jelentősége éppen az, hogy közvetetten lehetővé teszi a zálogtárgyak változását a zálogjog fennállása alatt.
A második feltétellel kapcsolatban pedig elhatárolási kérdések merülnek fel: Mi különbözteti meg az egyedi megjelölést a körülírástól? Mikor lehetséges illetve nem lehetséges az egyedi megjelölés? Egyedi meghatározás csak akkor lehetséges, ha a zálogtárgy rendelkezik valami olyan egyértelmű megkülönböztető ismérvvel vagy megnevezéssel, amelynek alapján egyértelműen azonosítható. Az egyedi meghatározásra elsősorban az ingatlanok és egyéb lajstromozott dolgok alkalmasak, amelyek a nyilvántartási adataik alapján biztonságosan megkülönböztethetők a hasonló dolgoktól. Nem lajstromozott ingóságok egyedi megjelölése általában nem lehetséges, valódi egyedi jelzálogjogot csak lajstromozott dolgokon lehet alapítani. Ingóságok esetében a gyakorlatban tényleges egyedi meghatározásra ritkán kerülhet sor, a törvény által kivételként megjelölt eset ‑ a zálogtárgy körülírással való meghatározása ‑ általában a főszabály. Ezért, a szabályozást e tekintetben is a realitásokhoz kellene igazítani, és a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzéssel alapítható zálogjog tekintetében általános jelleggel megengedni a körülírás alkalmazását.
Mi következik ebből? A zálogjog megalapítása során a zálogjogi nyilvántartásban a zálogtárgyat a zálogszerződés alapján tüntetik fel. Ha a zálogszerződés egyedileg határozza meg a zálogtárgyat, akkor ezt a nyilvántartás is így fogja tartalmazni, ha viszont körülírással, akkor a nyilvántartás sem fogja a zálogjog tárgyát képező ingóságokat egyedileg feltűntetni. Az ingó jelzálogjog lényeges sajátossága tehát, hogy a zálogtárgy nem csupán a zálogszerződésben van fajlagosan meghatározva, hanem annak egyediesítésére a szolgáltatás teljesítésekor, azaz a zálogjog megalapításakor sem kerül sor. Ha a jelzálogjog tárgya (a zálogszerződésben és a zálogjogi nyilvántartásban egyaránt) körülírással van meghatározva, akkor annak tárgyát mindenkor azok a zálogkötelezett rendelkezése alatt álló dolgok képezik, amelyek az adott pillanatban megfelelnek a zálogtárgy leírásában meghatározott kritériumoknak. Az ingó jelzálogjog a gazdasági életben jellemzően egyedeiben változó, cserélődő ingó dolgok által alkotott dologösszességen áll fenn. Mindezek miatt mondhatjuk azt, hogy ingó jelzálogjog esetében nem csupán a szolgáltatás fajlagos meghatározásáról, hanem magának a keletkezett zálogjognak a fajlagos jellegéről van szó. Ez lényeges eltérés a zálogjog, mint dologi jog egyik klasszikus alapelvétől, és ennek fontos következményei vannak az ingó jelzálogjog természetére vonatkozóan.
Az egyedeiben változó dologösszességen fennálló zálogjog tárgyát képező ingóságok – a gazdasági tevékenység folyamatosságának fenntartása érdekében ‑ rövid idő alatt elhasználódnak, feldolgozásra illetve értékesítésre kerülnek, és a helyükbe újak lépnek. Az ingó jelzálogjog fajlagos jellegéből fakadó legfontosabb követelmény ezért az, hogy a zálogtárgyak körülírással meghatározott köréből egyes dolgok tehermentesen kikerülhessenek, és újak kerülhessenek ezeknek a helyére. Az első zálogjogi novella alapján ez a vagyont terhelő zálogjog megkülönböztető sajátossága volt; ez a szabályozás még azon az alapon állt, hogy az ingó jelzálogjog lényegében megegyezik az ingatlan jelzálogjoggal. A második novella bevezetett néhány új szabályt, amelyek az ingó jelzálogjog lényeges sajátosságait tükrözik, a változó egyedekből álló dologösszességen ingó jelzálogjog alapításának a lehetősége azonban még ma is csak közvetetten olvasható ki a Ptk-ból. Ez szükségképpen értelmezési bizonytalanságot eredményez, amelyet fontos lenne kiküszöbölni azzal, hogy az ingó jelzálogjognak ezt a fontos sajátosságát a törvény kifejezetten tartalmazza.
A második zálogjogi novella egyik jelentős újdonsága, hogy a zálogjog megszűnésének általános szabályain felül megállapította az ingó jelzálogjog megszűnésének speciális eseteit és feltételeit. A törvény három esetkört határoz meg, amelyek a zálogjog megszűnésének az ingó jelzálogjog esetében érvényesülő speciális esetei. Ennek alapján ‑ a törvényi megfogalmazásból fakadó értelmezési bizonytalanságoktól eltekintve ‑ lényegében azt mondhatjuk, hogy az ingó jelzálogjog megszűnik minden olyan átruházás esetében, amelynek során a szerző jóhiszemű volt (azaz a zálogjog fennállásáról nem volt és nem is kellett, hogy legyen tudomása) és a szerzés ellenérték fejében történt. Ezzel a novella megteremtette az ingó jelzálogjog fajlagos, dinamikus jellege érvényesülésének egyik alapvető feltételét, azt hogy a gazdasági forgalomban az ingó dolgok jóhiszemű megszerzője tehermentes tulajdonjogot szerez.
Az ingó jelzálogjog fajlagos és dinamikus jellegéből nem csupán az következik, hogy széles körben kell lehetővé tenni a tehermentes jogszerzést, hanem – ugyane sajátosságok másik oldalaként, mintegy ellentételezéseként ‑ az is, hogy e zálogjog ki kell, hogy terjedjen az ingó vagyontárgyak körülírással meghatározott körébe a zálogjog alapítását követően bekerülő dolgokra. Ezt koncepcionálisan a hatályos törvény is ismeri azáltal, hogy lehetővé teszi feltételes jelzálogjog létesítését, úgy, hogy a zálogjog automatikusan létrejön a feltétel bekövetkezésével azaz a zálogtárgy feletti rendelkezési jog megszerzésével (azaz a zálogjog bejegyezhető, de a bejegyzés ellenére sem hatályos addig, amíg a zálogkötelezett a rendelkezési jogot meg nem szerezte). Tehát, ma változó összetételű dologösszesség felett az ingó jelzálogjog és a jövőbeni zálogjog kombinálásával lehet zálogjogot alapítani. Az intézmény jelentősége és különösen újszerűsége miatt fontos lenne, hogy az ilyen zálogjog alapításának a tételes jog egyértelmű és pozitív módon kimondja, és e tekintetben ne a jogalkalmazók kreativitására kelljen hagyatkoznunk.
A jelzálogjog fogalmi eleme, hogy a zálogkötelezett jogosult a zálogtárgyat a zálogjog megalapítását követően is a birtokában tartani, használni és hasznosítani. A törvény a zálogtárgy védelmére vonatkozó szabályokat is ehhez igazodóan állapítja meg: a zálogkötelezett köteles a zálogtárgy épségét megőrizni, a zálogjogosultat pedig különböző jogok illetik meg abban az esetben, ha a zálogtárgy épsége veszélyben van, vagy az állaga romlik. A hatályos törvény azonban figyelmen kívül hagyja azt, hogy e jogosultságoknak és kötelezettségeknek eltérő a tartalmuk ingók és ingatlanok (pontosabban: lajstromozott és nem lajstromozott dolgok) esetén. A jogalkotó e szabályok megfogalmazása során elsősorban az ingatlanra volt tekintettel, és figyelmen kívül hagyta az ingó jelzálogjog sajátosságait. Az alapvető különbség abban áll, hogy ingóságokkal kapcsolatban az esetek jelentős részében gazdaságilag értelmesen nem beszélhetünk használatról és hasznosításról anélkül, hogy a dolog elhasználását, átalakítását, elfogyasztását illetve elidegenítését beleértenénk. A jelzálogjog lehetőségének ingóságokra való kiterjesztése csak akkor töltheti be a szerepét, ha a zálogtárgy használatának és hasznosításának joga magában foglalja az itt említett hasznosítási módokat, és ezek illetve az ezek következtében beálló változások önmagukban nem minősíthetőek a zálogtárgy épsége veszélyeztetésének, állaga romlásának.
A zálogtárgy használata vagy hasznosítása akkor rendeltetésszerű, ha megfelel az adott dolog természetének, és összhangban van a zálogkötelezett gazdálkodásának normális rendjével. Ugyanez a követelmény kell, hogy érvényesüljön olyan esetekben is, amelyekben a zálogtárgy hasznosítása annak értékesítésével történik. Az értékesítés akkor tekinthető rendeltetésszerűnek, ha arra a zálogkötelezett rendes gazdálkodása körében kerül sor. Árutermelő gazdaságban elvileg minden dolog értékesítésre való. Azt kell ezért vizsgálni, hogy az adott dolognak mi a funkciója a zálogkötelezett gazdálkodásában. Így például egy tartós használatra rendelt dolog értékesítése rendeltetésszerű lehet egy ilyen termékeket forgalmazó kereskedelmi vállalat esetében, de általában nem rendeltetésszerű olyan vállalat esetében, amely ezzel az eszközzel végez gyártó tevékenységet.
Az ingó jelzálogjog csak akkor tudja betölteni funkcióját, ha – mind a jogalkotás, mind pedig a jogalkalmazás során – a biztosítékot és a fedezet meglétét nem statikusan, hanem dinamikusan vizsgáljuk. Statikus szemléletben általában elfogadhatatlan a fedezetül szolgáló eszközök eladása. A dinamikus szemlélet ezzel szemben azt követeli, hogy vegyük figyelembe az ingó jelzálogjog tipikus tárgyait alkotó forgóeszközöknek azt a sajátosságát, hogy rendeltetésszerű felhasználásuk magában foglalja elhasználásukat illetve feldolgozásukat és értékesítésüket. Ezekben az esetekben a hitel közgazdasági értelemben vett fedezettségének követelménye elsősorban nem a zálogtárgyak változatlan formában való megőrzését, hanem az adós gazdasági tevékenységének folyamatos fenntartását, ezen belül a készlet-elemek folyamatos körforgását kívánja meg, amelynek pedig szerves része az értékesítés.
Az itt írt dinamikus szemlélet szükségessége szorosan összefügg az ingó jelzálogjog előzőekben említett fajlagos jellegével, és mindkettő az ingó dolgok sajátosságainak valamint a gazdasági folyamatokban betöltött szerepének a következménye. Az előzőekből két következmény adódik: a törvény egyértelműen kifejezésre kell, hogy juttassa azt, hogy ingó jelzálogjog esetén a használat joga magában foglalhatja a feldolgozás és értékesítés lehetőségét, az ingó jelzálogszerződéseknek fontos tartalmi elemét képezi annak meghatározása, hogy a zálogkötelezett milyen keretek között jogosult a zálogtárgyak értékesítésére.
Az új Ptk. Koncepciója állást foglal amellett, hogy: „Fokozni kell a zálogjogi nyilvántartás közhitelűségét”. A Koncepcióból nem állapítható meg, hogy milyen megfontolás eredménye ez az állásfoglalás; úgy gondolom, hogy az a zálogjogi nyilvántartás sajátos természetének és szerepének meg nem értéséből fakadhat. Az ingóságok nagy része nincs, és a dolog természetéből fakadóan praktikusan nem is lehet lajstromozva, a zálogjogi nyilvántartás éppen nem lajstromozott dolgokon alapított zálogjogok nyilvántartása. Ebből következően a zálogjogi nyilvántartás nem reál-, hanem perszonálfolium. Ebből fakadóan a zálogjogi nyilvántartás a dolog léte, jogi státusa, a tulajdonos személye tekintetében semmilyen információt nem tartalmaz, ebből következően a zálogjogra vonatkozóan sem képes az ingatlan-nyilvántartást megközelítő biztonságot nyújtani. Dologi jognak perszonálfoliumban való nyilvántartása számos probléma forrása, különösen, ha a nyilvántartásnak konstitutív és közhitelű jelleget tulajdonítunk.
A hatályos törvény azonban semmit nem mond a zálogjogi nyilvántartásnak az ingatlan-nyilvántartásétól különböző sajátos természetéről. Az első zálogjogi novella a nyilvántartást korlátozás nélkül közhitelesnek minősítette, a második novella nyomán a közhitelűség a zálogszerződés létrejöttére korlátozódott. Ennek kimondása azonban indokolatlannak tűnik, hiszen egyrészt a törvény alapján amúgy is egyértelmű, hogy zálogjognak a nyilvántartásba való bejegyzésére csak zálogszerződés alapján van lehetőség, másrészt pedig a nyilvántartásban tájékozódó harmadik személyeket nem az érdekli, hogy a zálogszerződés létrejött-e, hanem az, hogy fennáll-e zálogjog az adott személy valamely ingó vagyontárgyán. Ennek az új szabálynak tehát valójában negatív üzenete van: a nyilvántartás az oda bejegyzett tények, jogok tekintetében nem közhitelű. Az ezzel adekvát szabályozás viszont a közhitelűségről való hallgatás lenne. A szabályozásnak – a Koncepcióban írtakkal szemben – nem a közhitelűség erősítésének irányába kellene mennie, hanem egyértelművé kellene tennie, hogy a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzés csupán egy figyelmeztető eszköz: a nyilvántartásba való bejegyzés nélkül harmadik személyekre kiterjedő hatályú zálogjog nem jöhet létre, de a bejegyzés nem garantálja sem a zálogjog létrejöttét, sem pedig az abban bekövetkezett vagy azt érintő változások láthatóvá tételét.
A hatályos törvény a (közokiratba foglalt) zálogszerződés alapján teszi lehetővé a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzést. Ha azonban elvetjük a zálogjogi nyilvántartás közhiteles státuszát (amint nagyrészt ezt már a hatályos szabályozás is megtette), akkor indokolatlan megkövetelni az alapul szolgáló jogügyleti okiratok benyújtását. E helyett elegendő lenne egy, a felek által aláírt, meghatározott (de a jelenleginél szűkebb körű) adatokat tartalmazó bejegyzés iránti kérelem. Az ingó jelzálogjog megteremtésének mintájául szolgáló amerikai szabályozás pl. csak egy egyszerű, csupán néhány alapadatot tartalmazó nyilatkozatot kíván a bejegyzéshez, amely nyilatkozat a legtöbb tagállamban az interneten keresztül is megtehető. Az eljárás ilyen megváltoztatása összhangban lenne a zálogjog természetével és segítené annak tudatosítását, hogy a zálogjogi nyilvántartás szükségszerűen lényegesen eltér az ingatlan-nyilvántartástól, szerepe elsősorban a figyelemfelhívás, nem pedig az, hogy annak alapján meghatározott dolgok jogi státusza meghatározható legyen (amely funkcióra a zálogjogi nyilvántartás alkalmatlan). Ezen felül, természetesen gyakorlati szempontból is nagymértékben megkönnyítené az eljárást, és különösen a zálogszerződéseket üzemszerűen kötő hitelintézetek számára jelentene jelentős könnyebbséget.
Ingó jelzálogjog létesítésének egyik követelménye, hogy a zálogszerződést közjegyzői okiratba kell foglalni. E szabályozással kapcsolatban két probléma vetődik fel, egy jogértelmezési és egy célszerűségi.
Nem egyértelmű, hogy a közjegyzői okiratba foglalás csupán a zálogjog vagy pedig már a zálogszerződés érvényes létrejöttének is az előfeltétele. E kérdésnek az elméleti tisztázatlanságon túl jelentőséget ad az a körülmény, hogy a zálogszerződésbe foglalt kötelmi kötelezettségek a dologi hatályú zálogjog létrejöttét megelőzően is értékkel bírnak a felek számára. A jövőre nézve is tisztázandókérdés tehát a következő: az írásban megkötött zálogszerződés érvényesen létrejön-e, és annak alapján a felek kötelesek-e megfelelően eljárni a zálogjog létrehozatala érdekében (így, többek között, a szerződést – ha ez a követelmény fennmarad ‑ közokiratba foglaltatni), vagy pedig a közokiratba foglalás nélküli zálogszerződésnek nincs semmilyen joghatása?
Nem világos, hogy a zálogszerződés kötelező közjegyzői okiratba foglalása milyen előnyt illetve védelmet nyújt a felek vagy a jogrend számára. Megmagyarázhatatlan, hogy ha sem ingatlan jelzálogjog létesítéséhez, ingó vagy ingatlan dolog tulajdonjogának átruházásához, sem pedig egyéb jelentős ügyletekhez (pl. gazdasági társaság alapításához) nem szükséges a szerződés közjegyzői okiratba foglalása, akkor az ingó jelzálogjog esetében miért áll fenn ez a követelmény. A gyakorlatban ingó jelzálogjog tipikusan kereskedelmi, pénzügyi ügylethez kapcsolódik, amely ügyletekben amúgy is biztosítva van a szakértők közreműködése; az első novella által bevezetett és a hatályos szabályozás által is fenntartott közokirati kényszer indokolatlan bonyodalmat, késedelmet és költségnövekedést okoz. A közokirati kényszer feltehetőleg összefügg az ingó jelzálogjog újszerűségével és természetének, valamint a zálogjogi nyilvántartás funkciójának kezdeti félreértésével. Láttuk azonban, hogy hibás a zálogjogi nyilvántartást közhitelű nyilvántartásként szabályozni, ennek megfelelően szükségtelen az ingó jelzálog-szerződés közokiratba foglalását megkívánni.
A zálogszerződés – eltérően például az adásvételi szerződéstől – nem csupán a zálogjog létesítésére irányuló folyamatban, hanem a zálogjog fennállása, érvényesítése és az azt követő elszámolás során is szabályozza a felek kötelmi viszonyát. A zálogszerződés nem csupán a zálogjog létesítésének a törvény által megkövetelt jogcíme, megkötése nem csupán egy lépés a zálogjog alapításához vezető úton, hanem egyúttal a létrejövő zálogjog tartalmának is alakítója.
A polgári jogi kodifikáció során a zálogjogosult és a zálogkötelezett közötti kötelmi jogviszonyt a jelenleginél bővebben kellene szabályozni, ezáltal mind a hitelező biztonságát, mind pedig az adósvédelmet erősíteni.
A zálogszerződés közvetlen tárgya (tartalma) a zálogjogra vonatkozó szabályok alapján a következőképpen állapítható meg: A zálogszerződés két fél (a zálogkötelezett és a zálogjogosult) kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozata, amely egy tartós jogviszony, a zálogjog létrejöttére irányul. Ennek alapján a zálogkötelezett köteles a zálogjog tárgyát képező dolgot, jogot vagy követelést a zálogjogosult számára zálogul adni (dolgon, jogon, követelésen vagy vagyonon a zálogjogosult javára zálogjogot alapítani), a zálogjogosult pedig köteles a biztosítékot elfogadni (átvenni); a feleket a zálogjog fennállása alatt bizonyos jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik, amelyek lényege, hogy a zálogjogosultat a tulajdonjog terhére kielégítési jog illeti meg a zálogjog tárgyául szolgáló vagyontárgyakból. A zálogszerződés szükségszerű elemei: a zálogjogosult és a zálogkötelezett megjelölése,
A zálogszerződés, az előzőekben felsorolt minimális elemeken felül, az adott esethez igazodva, tartalmazza a zálogjogosult és a zálogkötelezett kötelmi jogviszonyában jelentőséggel bíró további jogokat és kötelezettségeket is. Így például szabályozandó az együttműködés a zálogjog létesítése során, a zálogtárgy használatának, hasznosításának, ellenőrzésének feltételei, a zálogjog érvényesítése és megszűnése.
A szerződésre vonatkozó szabályozás anomáliáira jó példa, hogy a törvény a felek jogai és kötelezettségei tekintetében a vagyont terhelő zálogszerződés lehetséges tartalmával kapcsolatban jó szándékú, de inkább zavaró, mint segítő rendelkezéseket tartalmaz. A törvény kifejezetten megengedi, hogy a felek megállapodjanak
Úgy gondolom, hogy mindkét kérdés a zálogszerződés felek által szabadon alakítható részének képezi a tartalmát; egyik sem a zálogjog dologi jogi jellegéhez kötődik, és kógens szabályt sem érint. Jogszabály-szerkesztési szempontból lehetséges megoldás lett volna, hogy a törvény diszpozitív szabályként kimondja a hitelező ellenőrzési jogát, az azonban nem illik a diszpozitív jogszabályi környezetbe, hogy megengedje a felek számára valamely kérdés szabályozását. A felek a szerződéses szabadság körében ezeket és hasonló kérdéseket természetesen maguk szabályozhatják. Így például a zálogszerződés a Ptk-ban írt esetek mellett szabadon meghatározhat további eseteket, amelyekben a zálogjogosult a vagyont terhelő zálogjogot egyedi zálogjoggá alakíthatja át. A felek a szerződéskötéskor maguk választottak az egyedi és a vagyont terhelő zálogjog között, miért ne tehetnék ezt akár oly módon, hogy a maguk által meghatározott feltételekkel jogot adnak a zálogjogosult részére arra, hogy éljen a törvény által meghonosított átalakítás eszközével?
Azt gondolom, fontos egyértelművé tenni, hogy nem a Ptk-nak ez a rendelkezése, hanem a szerződéses szabadság az, amely e kérdések szabályozását a felek részére lehetővé teszi. Ezek a kérdések a két fél szerződéses kapcsolatába tartoznak, a zálogjog dologi jogi jellegével, abszolút hatályával nem függnek össze, így a szerződéses szabadság alapján törvényi felhatalmazás nélkül sincs akadálya annak, hogy a felek ezeket a zálogszerződésben szabályozzák. A törvény által alkalmazott módszer igen zavaró, mert elbizonytalanít a tekintetben, hogy mennyiben diszpozitívak illetve kogensek a zálogszerződésre vonatkozó rendelkezések, mennyiben korlátozott a felek szerződéses szabadsága a zálogszerződés esetében.
Jogosnak tartom azt a Koncepcióban szereplő felvetést, amely szerint indokolt lehet a magára a zálogjogra mint dologi jellegű jogra és a zálogjogot létrehozó és szabályozó szerződésre vonatkozó szabályok különválasztása. A helyzet nyilvánvalóan hasonlítható a tulajdonjog és az adásvételi szerződés viszonyához. Míg a tulajdonjog kérdései a dologi jog körében nyernek szabályozást, az adásvételi szerződés a kötelmi jogba tartozik. A zálogjog esetében is megkülönböztethető a zálogjogosult és a zálogkötelezett közötti kötelmi jogviszony a zálogjogosult és a vele mint dologi jogosulttal szemben álló mindenki más (amely csoportba e tekintetben a zálogkötelezett is beletartozik) közötti dologi jogviszony. Az előbbi a kötelmi jog, az utóbbi pedig a korlátolt dologi jogok körében szabályozható. E szétválasztást mindenképpen érdemes lenne – a kötelmi és a dologi elemek erős összefonódása ellenére – megkísérelni. Ha ez a kísérlet esetleg kudarcot vall, akkor is lesz annyi haszna, hogy segít annak tudatosításában és a kodifikáció során való kezelésében, hogy a jelenlegi zálogjogi szabályok közül melyek a kötelmi és melyek a dologi jogi jellegűek; segít megtalálni azokat a pontokat, ahol lehetőség kínálkozik a kötelmi elemeknek a jelenleginél nagyobb súllyal való megjelenítésére.
Ha a szétválasztás a kötelmi és a dologi elemek erős összefonódása miatt nem valósítható meg, akkor mindenképpen valamilyen kompromisszumot kell kötni: vagy a dologi részben lesznek kötelmi szabályok, vagy fordítva. Talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy melyiket válasszuk, hanem az, hogy megfelelően kezeljük a kényszerű kompromisszumból adódó problémákat. A feladat az, hogy a jogalkalmazók számára minden zálogjogi szabállyal kapcsolatban legyen egyértelmű, hogy az dologi vagy kötelmi jellegű-e, és ez utóbbin belül diszpozitív vagy kógens; világosan jelenjenek meg a lajstromozott dolgokon alapított klasszikus jelzálogjog és a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzéssel alapított, tipikusan fajlagos jellegű jelzálogjog természetében meglévő alapvető különbségek.
A zálogjogi reformok eredményeként egyre világosabban rajzolódik ki a különbség a lajstromozott dolgokon (amelynek tipikus, de nem kizárólagos példája az ingatlan) alapított jelzálogjog és a nem lajstromozott ingó dolgokon alapított jelzálogjog között. Míg az előbbiek esetében a dologi jog egyediségének elve megfelelően érvényesül, az utóbbi nem tud megfelelni az egyediség követelményének. A lajstromozott dolgok mindig egyedileg meghatározottak, a nem lajstromozott dolgok esetén viszont ez csak kivételesen fordul elő, jellemző a körülírással való meghatározás. Az egyedileg meghatározott dolgon fennálló zálogjog egyértelműen, a zálogjog fennállásának teljes időtartama alatt, ahhoz az adott dologhoz kötődik, dologi jogi hatálya kétségtelen. Ezzel szemben az olyan zálogjog, amelynek tárgya körülírással van meghatározva, nem kötődik egyes meghatározott dolgokhoz úgy, ahogyan a hagyományos (ingatlanon vagy más lajstromozott dolgon alapított) jelzálogjog.
Azt hiszem, a Koncepció kidolgozása során nem került sor a zálogjog Janus-arcú jellegéből fakadó következmények mérlegelésére. A zálogjogi novellák valóban a piacgazdaság működésének, ezen belül is elsősorban a hitelezési lehetőségek bővülésének elősegítését célozták, érdekes módon azonban éppen nem a zálogjog dologi jogi jellegének erősítése révén. A klasszikus ingatlan jelzálogjog dologi jogi jellege a novellákat megelőző Ptk. alapján sem volt kétséges (az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos problémák és javaslatok ezen írás tárgykörén kívül esnek), a novellák az ingatlan jelzálogjog intézményét alig érintették. A szabályozás fejlesztésének fő iránya az volt, hogy a zálogjog hatékonyan alkalmazható legyen ingó dolgokra és immateriális javakra, amelyek a gazdálkodók – különösen a kis- és középvállalkozók – vagyonának jelentős részét alkotják, és korábban zálogjog tárgyaként nemigen jöhettek szóba.
A gyakorlatban vannak, akik a kötelmi jogi jellegzetességek előtérbe kerülését bizonytalannak érzik, az ingók esetében is szeretnének klasszikus dologi jogi hatályú zálogjogot. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy nem lehet megrendelésre dologi jogokat kreálni. A jog nem tud ugyanolyan értékű biztosítékot nyújtani az adós birtokában levő és a gazdálkodási folyamatba teljes mértékben bevont, egyedileg meg nem határozott és változó vagyontárgyak felett, mint az olyanok felett, amelyek a hitelező birtokába vagy lajstromba bejegyzésre kerülnek. Egyedileg meg nem határozott és változó összetételű dologösszességen hagyományos értelemben vett dologi jog nem létesíthető. Az ingó jelzálogjog tipikus eseteiben a dologi jogi elemekkel szemben a kötelmi jogi sajátosságok dominálnak.
Az ingó jelzálogjog bevezetése nem csupán kiterjesztette a zálogjog lehetséges tárgyainak körét, hanem egy újfajta zálogjogot hozott létre. Ez a zálogjog is dologi biztosíték, amely a jogosult számára meghatározott vagyontárgyakból elsőbbségi kielégítési jogot biztosít, azonban főszabály szerint nem egyedileg meghatározott dolgon fennálló zálogjog, és dologi jogi hatállyal nem rendelkezik, abban az értelemben, hogy ne érintenék a zálogtárgy felett ezt követően szerzett jogok. Úgy gondolom, ez egy alapvető, koncepcionális újdonság a zálogjog körében.
Az újdonság implicit módon megjelent a törvényben, annak végiggondolása, a következmények levonása és a szabályozásban való következetes és kifejezett érvényesítése azonban nem történt meg. Mindezek alapján az ingó jelzálogjogot az ingatlan (és a lajstromozott ingó dolgokon fennálló) jelzálogjogtól elkülönítetten, mint önálló (al-)fajt kellene szabályozni, úgy, hogy világosan kirajzolódjanak alapvető sajátosságai.
Honlapunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott módon tudjuk megjeleníteni Önnek a tartalmakat. Kérjük, olvassa el Süti Kezelési Tájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azok kezeléséről. Beállításait módosíthatja ezen a linken vagy saját böngészőjének beállításaiban.
Ezek a sütik szükségesek a weboldal futtatásához, és nem kapcsolhatók ki. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, az adatvédelmi preferenciák. Beállíthatja a böngészőjét, hogy blokkolja ezeket a sütiket, de webhelyünk esetleg nem megfelelően fog működik.
A Süti Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda, mint adatkezelő a Google Analytics sütikkel kapcsolatban az IP címemet statisztikai célból kezelje. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.
