Tőkepiacok és értékpapírok

Tőkepiaci csoportunk története az 1990-es évek elejére nyúlik vissza, amikor mind a terület vezetője, dr. Tomori Erika, mind alapító partnerünk, dr. Gárdos István részt vett a magyar tőkepiaci szabályozás megalkotásában. Az azóta eltelt több mint harminc év során számtalan nyilvános és zártkörű értékpapír kibocsátásban vettünk részt és segítséget nyújtottunk értékpapíroknak a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) történő bevezetésében is. Büszkék vagyunk arra, hogy a nagyobb hazai befektetési szolgáltatók és befektetési alapkezelők évtizedek óta az ügyfeleink. A hagyományos üzleti megoldások mellett érdeklődve figyeljük a piac újításait, és örömmel veszünk részt innovatív módszerek kidolgozásában is. A tőkepiaci csapatunkat és annak több tagját rangsorolja a Chambers, a Legal500 és az IFLR1000.

Szakterületeink

Tőzsdei bevezetés

A tőzsdei bevezetés egy vállalkozás életében komoly lépés, ami nagyfokú elhivatottságot igényel a menedzsment részéről is. Jogi tanácsadóként aktívan részt veszünk e folyamatban, és felkészítjük ügyfeleinket a sikeres jegyzéshez szükséges követelményeknek való megfelelésre. Ehhez kapcsolódóan ellátjuk ügyfeleink képviseletét nemcsak a BÉT, hanem a központi értéktár (KELER) előtt is.

Értékpapír-kibocsátás

Tőkepiaci csoportunk az elmúlt évtizedekben jelentős számú nyilvános és zártkörű értékpapír – különösen kötvények, részvények, befektetési jegyek – kibocsátásában vett részt. Napjainkban is segítséget nyújtunk közepes méretű vállalkozásoknak a jegybanki kötvényprogramokhoz kapcsolódó forgalomba hozatal és a különböző tőzsdei piacokra való bevezetés során, a kapcsolódó dokumentumok előkészítésével, folyamatos tanácsadással. Rendszeresen képviselünk kibocsátókat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előtt értékpapírok forgalomba hozatalának engedélyezése során.

Tőkebefektetések, vállalati tranzakciók

Tőkepiaci csoportunk gyakran látja el akár az eladók, akár a céltársaságok, akár a befektetők képviseletét társasági tranzakciókban. Jogi tanácsokkal látjuk el az ügyfeleket a másik féllel folytatott tárgyalások, a tranzakciós dokumentumok elkészítése és a tranzakció lezárása folyamán. A céltársaságok átvilágítása során ügyfeleink érdekét szem előtt tartva azonosítjuk a potenciális tranzakciós kockázatokat, és törekszünk az optimális megoldásokat megtalálni a kockázatok kezelésére.

Alapítás, engedélyezés

Ügyfeleink közé tartoznak olyan magyar befektetési vállalkozások, befektetési és kockázatitőke-alapok és alapkezelők is, akikkel a piacra lépésük óta együttműködünk. Tapasztalataink alapján már az alapításról és az engedélyezésről szóló döntés meghozatalában is segítséget tudunk nyújtani ügyfeleinknek. A piacra lépésről való döntést követően az alapítási és engedélyezési folyamat egésze során jogi tanácsadást nyújtunk a szükséges dokumentáció elkészítése, az ügyfelek hatóságok előtt történő képviselete mellett.

A befektetési vállalkozások és befektetési alapkezelők működésével kapcsolatos, napi szinten felmerülő kérdések megválaszolása mellett támogatjuk ügyfeleinket új üzleti módszerek és termékek kidolgozásában is.

Compliance

A folyamatosan változó jogi környezetnek való megfelelés a tőkepiac szereplői számára is kihívást jelent. Tőkepiaci csoportunk azonban több évtizedes ismeretekkel rendelkezik a befektetési vállalkozások és az alapkezelők mindennapi működéséről, melynek segítségével a jogszabályi környezetnek való folyamatos megfelelés biztosítása érdekében is professzionális támogatást nyújt ügyfeleinek. Büszkék vagyunk arra, hogy sikeresen felkészítettük ügyfeleinket a MiFID2-nek való megfelelésre. Támogatást nyújtunk az olyan, a tőkepiaci vállalkozások működésüket érintő mindennapi, gyakorlati kérdésekben is, mint a pénzmosás megelőzésével kapcsolatos megfelelő intézkedések meghozatala, vagy a piaci megjelenés. Segítjük ügyfeleinket a felügyeleti hatóság által indított ellenőrzési eljárások, átfogó vizsgálatok, célvizsgálatok, témavizsgálatok és utóvizsgálatok esetén.

Vállalatfelvásárlás

A magyar tőkepiac viszonylag kis mérete ellenére alkalmunk nyílt tapasztalatokat szerezni nyilvánosan működő, nagy tőzsdei részvénytársaságokban való befolyásszerzési (vállalatfelvásárlási) projektekben is.

Peres és alternatív jogvitarendezési eljárásban való képviselet Ellátjuk ügyfeleink képviseletét a MIFID2 hatálya alá tartozó pénzügyi termékekből származó, illetve befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos peres és békéltető testületi eljárásokban. Ügyfeleinket peres csoportunkkal együtt rendes bíróságok és a választottbíróság előtt egyaránt képviseljük.

Közelmúltbeli tranzakciók

  • Irodánk jogi támogatást nyújtott az egyik hazai bank középvállalkozás ügyfele által 12 milliárd forint értékben megvalósított kötvénykibocsátásához, amely az MNB Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) részeként valósult meg. Munkánk kiterjedt az információs dokumentum elkészítésére és a kötvények BÉT által működtetett Xbond piacra történő bevezetésére is.
  • Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehettünk egy jelentős magyarországi vállalkozás 40 milliárd forint értékben megvalósított NKP kötvénykibocsátásának jogi lebonyolításában.
  • Jogi támogatást nyújthattunk egy magyarországi élelmiszeripari középvállalkozás 1 milliárd forint értékű kötvénykibocsátásában.
  • A kijelölt tanácsadó oldalán közreműködtünk egy hazai vállalkozás részvényeinek a BÉT Xtend piacára történő regisztrációja során.
  • Részt vettünk több zártkörűen működő részvénytársaság alapításában. A legutóbbi ilyen társaságot az alapítók 100 millió forint alaptőkével alapították.
  • Bírósági eljárásban képviseltük bankként működő ügyfelünket befektetési szolgáltatások nyújtása keretében megkötött swap ügyletekkel kapcsolatos jogvitában. Az ügyben olyan kérdések merültek fel, mint, hogy jogszabályba ütközés folytán semmisnek minősül-e a befektetési tanácsadásra irányuló szerződés, ha a szolgáltató alkalmassági teszt hiánya miatt nem tagadja meg a szerződés megkötését.
  • Választottbírósági eljárásban képviseltük bank ügyfelünket befektetési szolgáltatásokkal összefüggő jogvitában. Az ügyben sarkalatos kérdés volt, hogy érvényesíthet-e kártérítési igényt az ügyfél, ha a kár nem nála, hanem az óvadék kötelezettjénél jelentkezett.
  • Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehetünk a hazánkban jelen lévő egyetlen független befektetési tanácsadást nyújtó befektetési vállalkozás tevékenységi körének bővítésére vonatkozó engedélyezési eljárásban, és a társaságnál végrehajtott legfrissebb személyi engedélyezéssel kapcsolatos eljárás sikeréhez is hozzájárulhattunk.
  • Egy 1 milliárd forint induló tőkéjű nyilvános ingatlan befektetési alap engedélyezési eljárása során hazánkban az egyik első kérelmezőként lehetőségünk volt az új Prospektusrendelet befektetési jegyekre való alkalmazására.
  • Tapasztalatainkat ismételten kamatoztatni tudtuk egy befektetési alapkezelő társaságban a minősített befolyással bíró részvényes engedélyezése során.
  • Jogi támogatást nyújthattunk egy esernyőalap (befektetési alap) engedélyezési eljárásában.
  • Aktív jogi támogatást nyújtottunk befektetési vállalkozás és alapkezelő ügyfeleinknél folyt átfogó felügyeleti ellenőrzési eljárás és az egyik befektetési vállalkozás ügyfelünknél előzetes tájékozódás témakörében lezajlott témavizsgálat során.
  • Képviseltük ügyfelünket egy 500 millió forint induló tőkéjű, zártkörű, ingatlan befektetési alap nyilvántartásba vételi eljárásában az MNB előtt.
  • Tanácsadóként segítettük egy white label alapkezelési konstrukció kidolgozását és megvalósítását, ahol egy exkluzív ingatlanokat fejlesztő, zártkörű befektetési alap jött létre.

Tevékenységeink